tófalu

2018.07.20. 15:04

Felújították a falu művelődési házát

Bő félévnyi munkával befejeződött a település kultúrházának a felújítása – tudtuk meg Ignácz Szabolcs polgármestertől.

S. S.

Tófalu első embere a HEOL kérdésére elmondta, hogy a kivitelezést az elmúlt évben, ősszel kezdték el. Az itt élők által régóta várt felújítás részeként kicserélték az épületen a tetőt, kifestették a létesítményt.

A korszerűsítést az önkormányzat saját költségvetéséből oldotta meg. A munkálatokra – benne a bútorzat, asztalok, székek, irodabútorok cseréjére – megközelítően mintegy nyolcmillió forintot költött a falu.

A kultúrházat, mint korábban is, a jövőben is közösségi rendezvények, például lakossági fórum, közmeghallgatás megtartására használja a település közössége. Mindezeken túl alkalmanként itt is tartanak foglalkozást a helyi nyugdíjasklub tagjai. Utóbbi csoport heti rendszerességgel, hétfő délutánonként egy órától jön össze. A megújult létesítmény egyébként megközelítően nyolcvan fő számára tud férőhelyet biztosítani egy-egy alkalommal – árulta el a településvezető.

Címkék#Tófalu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában