Heves megye

2018.08.08. 07:00

Többen jelentkeztek, mint korábban, de van, ahova még férne hallgató

Sikeres felvételit zárt az Eszterházy Károly Egyetem (EKE), hiszen az előző évhez képest négy százalékkal többen jelentkeztek az intézménybe idén. A legnagyobb arányú növekedés az alapképzésben volt, s évek óta sláger a pedagógusi pálya is a jelentkezők körében.

Berecz Renáta

Az összes jelentkező száma meghaladta a 11 ezret is a jelenlegi felvételi eljárásban, s az elsőhelyes jelentkezések száma hat százalékkal növekedett. Mint arról a felsőoktatási intézmény oktatási igazgatóságának vezetője tájékoztatott, az egyetem iránti keresettséget, a stabil pozíciót mutatja, hogy az elmúlt évekhez képest tizennégy százalékkal több jelentkezőt vettek fel az egyetemre.

Ezzel szemben az országos átlagnövekedés csupán három százalék. Kalóné Szűcs Erzsébet tudatta, a legtöbben a megyeszékhelyen tanulnak majd, Gyöngyösön pedig közel háromszáz elsőéves lesz. A jászberényi campusra 32 százalékkal több új hallgató érkezik, ellenben Sárospatakon enyhén csökkent a felvettek száma.

Arról is szólt, míg Egerben az alapképzések, Gyöngyösön a felsőoktatási szakképzések (FOSZ) voltak keresettebbek.

– Legmagasabb ponthatár az emberi erőforrás alapszakon volt, itt az állami ösztöndíjas képzéshez 448 pontra volt szükség a felvételhez – fogalmazott. Miniszteri rendelet alapján pedig a gazdaságtudományi alapszakon is négyszáz pont felett kellett teljesíteni az állami ösztöndíjhoz.

Az országos átlaghoz képest is kiemelkedő az Eszterházy Károly Egyetemre jelentkezők száma Fotó: Kakuk Dániel

Évek óta az egyetem pedagógus-képzési ­területére nyernek felvételt a legtöbben, az óvodapedagógus-képzés pedig – ahogy az eddigi években – most is kiemelkedő. Az igazgatóság vezetője elmondta, idén új elem is megjelent az egyetem képzési kínálatában, ­gyógypedagógiai alapszakot hirdetett meg Eger. Szavai szerint kiemelt volt az érdeklődés már most is, hiszen 750 jelentkezést regisztráltak még februárban. Emiatt, valamint az országosan jelentkező szakemberhiány miatt az intézmény Sárospatakon és Jászberényben is elindítja a képzést szeptemberben, levelező szakon.

– Ezzel szemben még nem megfelelő az érdeklődés az osztatlan tanárképzés iránt, pedig jelentős, havi százezer forint feletti összeghez juthatnak a nappali tagozatos tanulók – fejtette ki Kalóné Szűcs Erzsébet. Ehhez a Klebelsberg ösztöndíj, valamint a kétféléves, összefüggő tanítási gyakorlathoz járó Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása ad lehetőséget.

Kiemelte még, az egyetem intézményfejlesztési tervében fontos feladatként jelenik meg a szőlész-borász mérnöki szak további tartalmi fejlesztése, gyakorlatorientált képzéssé alakítása. Éppen ezért egy bordeaux-i ­felsőoktatási intézménnyel tárgyalnak a közös diploma kiadásának ügyéről. Hozzátette, ennek első eredményeként a hallgatók összefüggő féléves gyakorlatukat már a világ egyik leghíresebb, s Franciaország legnagyobb borvidékén tölthetik.

Az említetteken túl a művészetközvetítői és ­művészeti szakokra, ­gazdaságtudományi alapszakokra, informatikai képzésekre nyertek a legtöbben felvételt. Töretlen a keresettsége a sporttudományhoz kapcsolódó alap- és ­tanári mesterszakoknak is, legtöbben sport- és rekreációszervezést tanulnak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában