Eger

2018.09.28. 11:46

Csillagot kap Eger szívében Kovács Kati

Finiséhez érkezik az Eger Sikeréért Egyesület azon kezdeményezése, amelyet még az elmúlt év szeptemberében hagyott jóvá – igaz, némi politikai pengeváltás után – a megyeszékhely közgyűlése.

P. A.

Kovács Kati: a színpad tart fiatalon Fotó: AS

Mint a Heol korábban már beszámolt róla, az akció lényege, hogy egyfajta hírességek utcáját alakítsanak ki a belvárosban, új látványossággal gazdagítva Egert, és felhívva a figyelmet az értékes emberekre. Az már korábban eldőlt, hogy az Érsek utca lesz az Egri Csillagok Sétánya, és ismert volt az is, a városhoz kötődő személyek kapnak majd itt egy-egy emlékkövet. Friss hír azonban, hogy az első ilyen mementót jövő héten csütörtökön avatják, s Kovács Kati Kossuth-díjas énekesnő kapja, pontosabban adja a városnak.

A Heol úgy tudja, hogy a díszkövet az elképzelések szerint természetesen ünnepélyes keretek között avatják fel a művésznő jelenlétében és aktív részvételével. Az Eger Sikeréért Egyesület közlése szerint az elkövetkező években négy kategóriában: művészet, tudomány, sport és „Egerért” avatnak majd díszköveket a sétányon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában