Eger, Balatonfüred

2018.10.13. 13:00

A SZETA Eger is a legjobbak közt van

A SZETA Eger Alapítványa szép sikert ért el egy rangos országos pályázaton.

Barta Katalin

Az Infotér konferencián, az infokommunikációs szektor és a kormányzati szereplők legnagyobb közös rendezvényén hirdették ki a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács és az SAP közös, Digitális Esély 2018 pályázatának eredményeit.

Idén tizenegy hátrányos helyzetű fiatal digitális felzárkózását segítő non-profit szervezet projektjavaslatát díjazták, összesen tízmillió forint értékben.

A civil szervezetek képviselőinek Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnöke és Kiss Fanni, az SAP Hungary Kft. oktatásért felelős üzletágvezetője adta át a támogatásról szóló oklevelet.

A díjátadón a jutalmazott szervezetek (Fotó: beküldött)

A díjazottak között szerepel a SZETA Egri Alapítványa is. A vezetője, Farkas Zsuzsanna portálunknak elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek a hátrányos helyzetű roma gyermekek esélyeinek ­növelésére. Számos programjuk célja, hogy a közoktatásban jobban érvényesüljenek azok, akiknek szerény anyagi körülményeik miatt otthon kevesebb a lehetőségük az eredményes tanuláshoz. Foglalkozásaikon kiemelt szerepet kap a digitális eszközök használata.

Vágujhelyi Ferenc a díjátadón kiemelte: a ­Digitális Esély pályázat kiválóan illeszkedik­ a kormány Digitális ­Jólét Programjához.

– Idén több mint négyszázötven gyermek informatikai oktatását támogatja a pályázat, amelyet immár ötödször írtunk ki az NHIT-vel közösen – mondta el Kiss Fanni. – A program eddig több mint ötezer hátrányos helyzetű fiatal számára hozta közelebb a digitális világ nyújtotta új és széles lehetőségeket.

Címkék#civil élet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában