Heves

2018.10.14. 15:30

Család-, KarrierPONT: középpontban a nők

Átadták a hevesi Család- és KarrierPONT Irodát a Nők a családban és a munkahelyen című projekt keretében szerdán. Cél, hogy az anyukák minél inkább össze tudják hangolni a családot a munkájukkal.

Sz. K.

Mindezt a Hevesi Közös Önkormányzati Hivatal házasságkötő termében jelentették be. Az önkormányzat és konzorciumi partnere a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (NőiSzem) sikeresen pályázott a felhívásra.

A projekt céljának megfelelően a városháza alsó szintjén Család- és KarrierPONT-ot hoztak létre, melynek célkitűzése, hogy a városban, s a térségében kialakuljon egy olyan központ, mely a helyi megoldásokra és az együttműködésekre alapozva megkönnyíti az atipikus munkavállalást és a ­munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű nők munkaerőpiacra történő gyorsabb visszatérését.

Sveiczer Sándor polgármester kijelentette, az anyukák a karrierPONTon, illetve a tanácsadásokon olyan információkat kaphatnak, amelyek segítik azt, hogy újra munkába álljanak, esetleg jobb munkahelyet találjanak.

– Ezentúl olyan atipikus foglalkoztatási formákra hívjuk fel a figyelmet, ami még nem igazán elterjedt – fogalmazott.

Király Nóra, a NőiSzem Egyesület alapítója elmondta, 2017 tavaszán látták meg ezt a pályázati felhívást, ezt az uniós forrásból megvalósuló projektet.

A központban felkészítik a nőket arra is, hogy adott esetben hogyan tudják magukat átképezni Fotó: Márkus Attila

– Hevessel elkezdtünk dolgozni egy szakmai programon, melyet 2017 októberében nyertes pályázattá nyilvánítottak. Ekkor kezdődött el a felkészülés a projektre, s most megnyílt ez a Család- és KarrierPONT, ahová nők százait várjuk – jelentette ki.

– Európa-szerte nagy demográfiai problémával küzdünk, egyre kevesebb gyermek születik. Magyarország ennek viszont az ellentétét mutatja, hiszen 2010-től családbarát kormányzás valósult meg. Nyolc évvel ezelőtt 1,27 százalék volt a termékenységi ráta, ez mára 1,5 százalékra növekedett. Ahhoz, hogy fennmaradjon a magyarság, ahhoz az kell, hogy elérje a 2,1 százalékot – fogalmazott.

– Amiért kevés gyermek születik hazánkban, az pont az, hogy a nők féltik a karrierjüket, hogy nem tudnak visszamenni a munkába a gyermek születése után. Ezért sem születik annyi baba. Egy kutatás szerint a nők egyetemista korukban még három, vagy akár több gyermekben gondolkoznak, ez viszont az idő múlásával egyre csökken – mondta.

Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, ahhoz, hogy minél több gyermek szülessen, a hölgyekre nagyobb teher hárul. Emellett az is cél, hogy a nők visszataláljanak a munkahelyekre, olyan tevékenységet végezhessenek, melyet a gyerekek mellett is el tudnak látni. Fontos, hogy a hevesiek, akik munkát keresnek, helyben találjanak munkahelyet, közel legyenek a gyerekekhez, a családhoz.

A munkában való kiteljesedés segíti a családban való helytállást

A karrierpontok a munkáltatóknak is segítséget nyújtanak majd, hogy bátran merjék az édesanyákat a különböző atipikus foglalkoztatási formákban foglalkoztatni. A NőiSzem Egyesület alapítója, Király Nóra hangsúlyozta, különböző munkáltató fórumokat, képzéseket tartanak majd, továbbá felkészítik a hölgyeket, anyákat arra, hogyan tudnak atipikus ­foglalkoztatási formákban helyt állni, vagy adott esetben hogyan tudják magukat átképezni egy adott munkára. Az édesanyák bármikor betérhetnek a központba, tanácsot kérhetnek, s gyermekeiket is elhozhatják, akikkel szakember foglalkozik majd. A projekt hároméves, de bíznak abban, hogy hosszú távú lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában