Bükki Nemzeti Park

2018.10.04. 15:54

Növekszik a szalakóta állomány a park területén

A pályázat sikerességét bizonyítja, hogy míg a 2017-es évben 471 pár szalakóta költött a nemzeti park működési területén, addig 2018-ban számuk elérte az 528 párt.

Heol

Szalakóta fióka Fotó: Hák Flóra

A szalakóták hosszú távú vonulóként már elindultak Afrika déli részei felé. Egyesek már a Száhel-övezetben járnak, másokat még az elmúlt hetekben is lehetett látni hazánk füves pusztáin – számol be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a nemzeti park működési területén évről-évre növekszik a szalakóta állománya, mely főként a szakemberek által kihelyezett mesterséges odúknak köszönhető.

Szalakóta fióka. Képünk illusztráció Fotó: Hák Flóra

Mint megtudtuk: a szalakóta odúlakó fajként szívesen elfoglalja más fajok idős fákban kialakított odúit, de sikeresen megtelepszik az ember által kihelyezett mesterséges odúkban is. A fészkelőhelyek biztosítása mellett elengedhetetlen, hogy megfelelő táplálkozóterületet is biztosítsunk a faj számára. A 2014. szeptemberében indított Szalakóta védelme a Kárpát-medencében c. Life+ projekt egyik kiemelt feladata facsoportok és fasorok ültetése, melyekkel szeretnénk megalapozni a későbbiekben a szalakóta természetes odvakban történő fészkelését.

Képünk illusztráció Fotó: Golen Gerhárd

A pályázat sikerességét bizonyítja, hogy míg a 2017-es évben 471 pár szalakóta költött a nemzeti park működési területén, addig 2018-ban számuk elérte az 528 párt. Ezek csak a mesterséges odúkban költő madarak számát jelenti, hozzájuk kapcsolódnak még a természetes odvakban fészkelő párok is, így az állomány nagysága jóval nagyobb, meghaladja az 550 párt.

A növekedés nem csak az élőhelyek védelmének köszönhető, hanem hogy a tavasz folyamán több, mint 250 új odú lett kihelyezve. Változás a korábbi évekhez képest, hogy nem csak a magterületekre (Dél-Heves, Mezőség) lettek új odúk kirakva, hanem a hegylábi peremterületekre (Mátra- és Bükkalja) is. Az igazgatóság szeretné elérni, hogy a szalakóták minél nagyobb területeken fészkelhessenek. További részletek itt olvashatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában