Fejlesztés

2019.02.04. 08:35

Munkásszálló épülhet Gyöngyösön

A munkásszálló építését a városban és környékén a következő években létrejövő több mint 2000 új munkahely indokolja.

HMH

Forrás: shutterstock

Pályázatot nyújt be az önkormányzat a központi munkaerőpiaci program keretében munkásszálló építésére – erről is döntött legutóbbi ülésén a város képviselő-testülete. Pifkó Tamás önkormányzati sajtóreferens közölte: a grémium a 100–150 férőhelyes szálló építésének helyszínéről nem döntött, a lehetséges javaslatok februárban kerülnek a grémium elé. Hozzátette: a munkásszálló építését a városban és környékén a következő években létrejövő több mint 2000 új munkahely indokolja.

Az ülésen eldőlt, hogy a Szent Bertalan-templom toronysisak-rekonstrukciója után újabb templomtorony újulhat meg a városban, miután a képviselők a Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia kérésére 10 millió forinttal járultak hozzá a Sarlós Boldogasszony ferences templom tornyának felújításához. A gyöngyösiek által Barátok templomaként ismert épület tornyának állapota annyira leromlott, hogy balesetveszélyessé vált, ami a felújítását elkerülhetetlenné tette. A munkák több mint ötvenmillió forintba kerülnek, a különbözetet a plébánia teremti elő.

Határoztak arról is a grémium tagjai, hogy az önkormányzat 2020. március végéig meghosszabbítja a gyepmesteri telep működtetésére vonatkozó szerződését az Új Nap Egyesülettel. A szervezet négy éve működteti a telepet, amely átlagosan 120–130 kutyának ad helyet. Az egyesület idén szeretné a régi, 20–30 éves kenneleket felújítani, a területet, kifutót lebetonozni, valamint a kerítés cseréje, javítása is szükséges lenne.

Kezdőképünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában