Kutyabarát Eger

2019.03.19. 17:30

Kutyafuttató épül az egri Érsekkertben

Várhatóan jövő héten teljesen elkészül az Érsekkertben kialakított kutyafuttató, amelyet a Kutyabarát Eger elnevezésű önkormányzati programon belül valósítanak meg – tájékoztatott Kovács Cs. Tamás, önkormányzati képviselő, tanácsnok.

Sz. K.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

A Szálloda utca felőli részen található, 750 négyzetméternyi területű részt már önfeledten használják az ebek, s gazdáik. A városatya elmondta, egyeztettek az ebtartókkal, hogy melyik helyszín számukra a legalkalmasabb.

– Két éve indult a városban a Kutyabarát Eger nevet viselő program, melynek keretében tavaly a Malomárok utcában sikeresen kialakítottuk az első kutyafuttatót – jelentette ki. – Ezt megelőzően egy internetes szavazást hirdettünk, amelyen szavazhattak a helyiek, hová szeretnének futtatókat. A Malomárok utca kapta a legtöbb voksot, így ott építettünk ki elsőként egyet. Az Érsekkertben – a második legtöbb szavazatot kapott helyszínen – a tervek szerint a jövő héten elkészül a kutyafuttató, a program során az Állatokat Védjük Együtt Alapítvánnyal működünk együtt.

A gazdik és kedvenceik birtokba vették a területet Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Kiemelte, több mint ötmillió forintból alakítják ki a területet, a futtatón túl ivókutat, padokat, jelölőfákat, s hulladékgyűjtőket helyeznek el, valamint körbe cserjéket ültetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában