parkolás

2019.03.09. 11:53

Működik a szabályozás Gyöngyösön, de sokan nem tartják be

Jelentősen enyhült a parkolóhelyek telítettsége a feltételekhez kötött várakozási övezetekben, ám sok autós még fél év után sem tartja be a szeptemberben bevezetett szabályokat.

Heol

A lakók állandóvá vált parkolási nehézségei miatt döntött úgy tavaly nyáron a gyöngyösi képviselő-testület, hogy feltételekhez kötött várakozási övezetet alakít ki az autóbusz-pályaudvar és a toronyház környékén – írja a gyöngyös.hu.

A 2018. szeptember 15-e óta érvényben lévő szabályozás értelmében a táblákkal jelzett körzethatárokon belül a parkolókártyával rendelkező helyi lakosok kivételével legfeljebb két órán át lehet várakozni, és a parkolási idő kezdetét egy papírboltban beszerezhető műanyag vagy papír tanulóórán kell jelezni, azt a szélvédő mögött, jól látható módon elhelyezve.

Az önkormányzat azoknak az autósoknak, akik hosszabb időre szeretnék letenni járműveiket, ingyenesen használható P+R parkolókat jelölt ki, amelyeknek a helyét szintén táblák mutatják. Az új szabályok bevezetésekor az önkormányzat több ezer tájékoztatót osztott szét a két érintett területen parkoló járművek vezetői között, november 1-jéig pedig csak figyelmeztette a szabálytalankodókat, eljárást ellenük nem indított, és bírság megfizetésére sem kötelezte őket.

Az első néhány hónap tapasztalatai alapján az önkormányzat enyhített a parkolás feltételein. A tavaly decemberi módosítás óta az autóbusz-pályaudvar környékén csak munkanapokon 8 és 16 óra között érvényesek a korlátozások, míg a toronyház környékén minden nap 7 és 19 óra között kell betartani a kétórás parkolási rendeletet.

Hasonló rendszer számos városban működik, és a rendelkezés Gyöngyösön is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a parkolók telítettsége jelentősen enyhült, míg a jellemzően egész napra otthagyott járművek a P+R parkolókba mentek. A parkolók használatát ellenőrző Városrendészet statisztikái szerint azonban sok autós még most sem tartja be a több mint fél éve érvényben lévő szabályokat. Január 17-e és február 20-a között a közterületfelügyelők mintegy 340 gépjárművezetővel szemben intézkedtek a szabályok megszegése miatt. Ezeknek az eseteknek több mint fele csak figyelmeztetéssel zárult, az önkormányzat célja ugyanis nem a büntetés, hanem a figyelemfelhívás.

Az önkormányzat ismét felhívja az autósok figyelmét a szabályokra, és arra kér minden járművezetőt, hogy a parkolók használatakor a zónahatárokon kihelyezett táblákon foglaltak szerint járjon el.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában