elismerés

2019.04.21. 11:30

Díszpolgár lett a pedagógusnő, aki évtizedekig nevelte a parádi diákokat

Díszpolgári címet adományozott a parádi község önkormányzata Somfai Tiborné nyugdíjas pedagógusnak, aki sokat tett nemcsak a tanítványaiért, hanem a környék hagyományainak megőrzéséért is.

Barta Katalin

A gyerekek is köszöntötték az új díszpolgárt

Fotó: Vass Gábor

Több évtizedes odaadó, sokoldalú nevelő munkájáért a napokban díszpolgárságot kapott Somfai Tiborné Elvira néni, akit néprajzos, hagyományőrző körökben megyeszerte jól ismernek. Az elismerést Mudriczki József polgármester adta át az ünnepeltnek. A település legrangosabb címének odaítéléséről ez év elején döntött a grémium. Az ünnepségen a község apraja-nagyja részt vett.

Elvira néni munkásságáról lapunkban is többször írtunk, hiszen számos kitüntetés kíséri életútját. 1932. szeptember 22-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kékcsén született. 1953-ban került Parádra, ahol meghatározó, elkötelezett pedagógus egyéniségként ismerte és tisztelte mindenki. Meglévő történelem-földrajz tanári szakja mellé testnevelés, díszítőművészeti, néprajzi és néptáncpedagógusi oklevelet is szerzett.

Somfai Tibornénak a polgármester, Mudriczki József adta át a címet Fotó: Vass Gábor

Férjével, Somfai Tiborral nyugdíjazásukig példaértékű nevelőmunkát végeztek. Fáradhatatlan hittel és kitartással dolgoztak, hogy a falusi környezetben nevelkedő fiatalok széles látókörrel és műveltséggel találják meg egyéni boldogulásukat az életben. Elvira néni a parádi iskola tanáraként az egykori úttörőmozgalom kiemelkedő személyisége is volt. Tanítványai számos országos és megyei versenyt nyertek. Kiváló munkájuk eredményeként elutazhattak az egykori Szovjetunióba és Jugoszláviába, Lengyelországba, Szlovákiába, Ausztriába, Kubába, bejárták Magyarország minden tájegységét. Felsorolni csak hiányosan lehetne a számos tábort – Csillebérc, Zánka, Vonyarcvashegy, Fadd-Dombori, Szelidi-tó, Szlovákia –, ahová az ő jóvoltából jutottak el a parádi, bodonyi és sasvári gyerekek.

Foglalkozott a felnőttek nép­táncoktatásával is. A bodonyi asszonykórus tagjaival Tö­rökországban is felléptek. A nagy sikerű – Csepü, lapu, gongyola című, televíziós néprajzi vetélkedő megszervezésében oroszlánrészt vállalt.

Elvira néni Fotó: Vass Gábor

Nyugdíjazása és Egerbe költözése után tíz évig az Eszterházy Károly Főiskolán tanított. Az 1960-as évektől nevéhez fűződik a Palóc-napok megyei szervezése. Fáradhatatlan energiával fogta össze a település apraja-nagyját. Dinamikus személyisége több mint negyven éven át a hagyományok tiszteletét és megbecsülését, azok továbbörökítését szolgálta, s szolgál­ja ma is.

Az idősebb parádiak, bo­donyiak, sasváriak visszaem­lékezéseiből számos népszokást, tárgyi emléket gyűjtött össze. Az értékes anyag ma is látható állandó kiállítás formájában a parádi iskola folyosóján. Jelentős szerepe volt abban is, hogy az 1700-as években épült palócházat sikerült tájházként megőrizni, mi több, országosan is ismertté tenni. Szakmailag elismert néprajzosainkkal, Bakó Ferenccel, Borsai Ilonával, Dömötör Teklával és dr. Manga Jánossal néprajzi hagyományokat gyűjtött, melyeket felhasználtak tudományos munkájuk során.

A gyerekek is köszöntötték az új díszpolgárt Fotó: Vass Gábor

A mostani díszpolgári cím súlyát mutatja, hogy annak adományozását nemcsak az önkormányzat képviselői, hanem a parádi Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nevelőtestülete, a Parádi Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület és a Palócbokréta Hagyományőrző Egyesület is támogatta.

Kitüntetések kísérik életútját

Somfai Tiborné országos ismertségét kitüntetések sora bizonyítja. Íme ezek közül a legfontosabbak: Magyar Kultúráért Érdemrend, Kiváló tanár, Szakszervezeti Munkáért arany minősítés, Honismereti Érdemérem. Megkapta emellett Eger város zenei nívódíját, a Gárdonyi-díjat, de Sebestyén- és a Király Zsigmond-díj tulajdonosai közt is ott a neve. A szűkebb hazánkért tett erőfeszítéseit Heves megyéért díjjal honorálták. A Gyermekekért Érdemérem, Eger városért díj 2014, és az Esztendő könyve elismerés is az övé.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában