elismerés

2019.05.23. 11:02

Demjéni és gyöngyösi alapítvány lett a MOL helyi érték programjának győztese

A nyertes szervezetek egyenként félmillió forintos támogatásban részesülnek.

Heol

Heves megyében a Gyöngyösi Fecskefészek Alapítvány Kis kezek nagy csodái az ovikertben elnevezésű pályázata és az Együtt Demjénért Alapítvány Régen volt, hogy is volt Demjénben című pályázata kapta a legtöbb közönségszavazatot a benzinkutakon, így ők lettek a MOL Helyi Érték programjának győztesei.

A MOL Alapítvány a helyi civil szervezetek, kezdeményezések támogatására hozta létre a MOL Helyi Érték Programot, melyre összesen 297 pályázat érkezett be. A szakmai értékelés és az alapítvány kuratóriumának döntése alapján 109 pályázat vett részt azon a közönségszavazáson, melyet április folyamán tartottak a MOL töltőállomásokon, országszerte 40 körzetben. A nyertesek neve a vásárlók és a civil szervezetek szimpatizánsainak szavazatai alapján dőlt el, a nyertes 40 civil szervezet pedig egyenként félmillió forintos, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

Együtt Demjénért Alapítvány

Régen volt, hogy is volt Demjénben

Az alapítvány gyűjtőmunkája bemutatja milyen volt Demjén 50-70 évvel ezelőtt. Milyen szokásaik voltak az itt élőknek, hogyan éltek és dolgoztak, milyen ünnepeik voltak. A gyűjtőmunka alkalmat nyújt a generációk közötti kapcsolatok ápolására is: a fiatalok begyűjtik az idősektől a képi anyagokat, felvételeket készítenek velük. A munkába minden erre nyitott, Demjénben élő lakost várnak. „Öreg esték” programsorozatot is terveznek, ahol a régi hagyományokról, a falu életéről mesélnek az idősek. Az összegyűjtött anyagokból kiadványt készítenek.

„Négy kategóriában lehetett pályázni országszerte: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom. A legtöbb nyertes projekt a „Jövő generációja” és „Környezetvédelem-fenntarthatóság” kategóriából került ki. Előbbinél gyerekek, fiatalok részvételével, illetve intergenerációs programként valósul meg a pályázat, míg utóbbinál a települési vagy környéki zöld területek rendezése, parkosítás szerepel, mint cél” – mondta Apáti-Tóth Kata, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója.

Gyöngyösi Fecskefészek Alapítvány

Kis kezek nagy csodái az ovikertben

Az óvodai nevelőmunka kiemelt területe a környezeti nevelés. A tapasztalatszerzés a legjobb módszer arra, hogy a gyermek a környezetével igazi kapcsolatba kerüljön. Ezért az óvoda udvarán kialakított magasított ágyásokban a gyerekek megismerkedhetnek a kertészkedéssel, sikerélményhez jutnak, megtapasztalják munkájuk eredményét. A munkákba a gyermekek szüleit, nagyszüleit is bevonják így az együttműködés még közösségformálóbb lesz, és tovább tudják adni a helyi hagyományokat, termesztési tapasztalatokat is.

A győztes 40 civil szervezet listája itt érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában