szentmise

2019.07.02. 18:40

Megáldották a megszépült templomot Andornaktályán

Búcsúi szentmisét tartottak kedden a településen Sarlós Boldogasszony ünnepén, melynek keretében dr. Ternyák Csaba egri érsek megáldotta a nemrégiben felújított templomot.

Süli K.

A misére Maklárról és Nagytályáról zarándokok is érkeztek, valamint az egyházmegyéből számos paptestvér is részt vett.

Az épületet az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Egri Főegyházmegye és a helyi hívek felajánlásainak köszönhetően mintegy 16 millió forintból renoválták. Többek között megújult a templombelső, kicserélték a sekrestye ajtaját, restaurálták a bejárati ajtót, és ablakokat is cseréltek.

A szentmise előtt Pádár Józsefné, az egyházközség képviselő-testületének elnöke köszöntötte a főpásztort. Mint mondta, nagyon örülnek, hogy megszépülhetett az épület, és hozzátette, igyekezni fognak, hogy a jövőben az egyházközség is megújuljon, megerősödjön, imádkozni fognak, hogy ez megvalósuljon.

Ternyák Csaba is abbeli reményét fejezte ki, hogy a megújulás minden jelenlévőre átragad, és lelki felfrissülést, megerősödést kívánt a híveknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában