heves megye

2019.08.27. 10:08

Érsek Zsolt kilépett az MSZP-ből

Nem akar olyan összefogásban részt venni, ahol az ellenzéket liberálisok és skinheadek támogatják.

T. O.

Kilépett az MSZP-ből Érsek Zsolt, a párt megyei elnöke, Hatvan térségének választókörzeti elnöke, aki korábban 16 éven át volt országgyűlési képviselő, s két cikluson át a Zagyva-parti város polgármesteri teendőit is ellátta.

A baloldali politikus portálunknak elmondta: indokait levélben közölte Tóth Bertalan országos elnökkel. „Az augusztus 21-én az Elnökség Hatvant érintő kérdésében való döntése arról győzött meg, hogy színjáték zajlik körülöttem, melyben rám akarjátok akasztani a bohóc-sipkát.” Szerinte ugyanis az országos elnökség alapszabály-ellenesen döntött arról, hogy a párt is vegyen részt a hatvani DK-Jobbik-Momentum-összefogásban, holott az alapszabály a döntést csak a megyei jogú városokban és a fővárosban utalja azt az elnökség hatáskörébe.

„29 évi párttagság (az MSZP alapító tagja vagyok Hatvanban) az a fő problémátok velem, hogy MSZP színekben akartam indulni abban a városban, ahol a Fidesz-KDNP-vel szemben két civil szervezet méretteti meg magát, s az egyiket az ellenzéki pártok támogatják a liberálisoktól a skinhead-ekig” – írta az elnöknek Érsek.

Érsek Zsolt

Érsek közölte: MSZP-színekben szerette volna elmondani a hatvaniaknak, hogy ő az a korábban kétszer is megválasztott polgármester, akinek hivatalos papírja van arról, ő maga és az általa vezetett képviselő-testület törvényesen, tisztességesen és a város érdekeit mindig szem előtt tartva végezte munkáját.

A párt országos elnöksége azonban ennek lehetőségét elvette tőle. Sőt, miközben az elnökség a hatvani ügyet tárgyalta, már eldőlt, hogy megyei elnökként megfosztották a megye egész területére kiterjedő aláírási jogától, „gyámság alá” helyezték Hatvant, ám sunyi, alattomos módon ezt vele nem közölték.

Amit a Fidesz öt év alatt nem tudott elérni, hogy megtörjön, az MSZP jelenlegi vezetésének két nap alatt sikerült – jelentette ki Érsek, aki az elnöknek eljuttatott levelét így zárta: „Alapos megfontolás után arra a következtetésre jutottam, hogy ilyen megalázások után nincs helyem köztetek, nem tudok közösséget vállalni az MSZP országos elnökségének többségével. Ezért 2019. augusztus 26-ával lemondok minden MSZP-ben viselt választott tisztségemről, és egyúttal bejelentem, hogy kilépek a pártból.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában