kertészkedés

2019.09.14. 15:15

A legszebb konyhakertekkel mutatnak példát a kisköreiek

Tizenkilenc kiskörei mérettette meg magát a Magyarország legszebb konyhakertjei mozgalom helyi versenyén. Céljuk volt, hogy példát állítsanak a fiatalabb generációnak.

Szabó Katalin

Az idén harmadik alkalommal­ nevezett a kiskörei önkormányzat a Magyarország legszebb konyhakertjei országos mozgalomba – tájékoztatott Baloghné Szilágyi Tünde, a program koordinátora, a helyi művelődési ház igazgatója. A mozgalom ötletgazdája Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere volt.

– Nagy öröm, hogy egyre több kertművelő jelentkezett, idén tizenkilencen mutatták meg mintaszerű kertjüket, ezzel is példát mutatva másoknak. Az volt a cél, hogy minél többen műveljék, tartsák rendbe földterületeiket, s azok ne maradjanak parlagon, gondozatlanul. Fontos az is, hogy ráébredjenek az emberek arra, hogy a háztartásukat, családjukat el tudják látni egészséges élelemmel jelentős kiadás nélkül. Akik beneveztek, büszkék lehetnek magukra – emelte ki a koordinátor.

Elmondta, dicséretre méltó, hogy sok idős ember van a kertművelők közt, olyanok is, akik betegek, műtétre várnak. Akadnak olyanok is, akik munkahelyen dolgoznak, mégis mindennap kezükbe veszik a kapát, vállalva a nehézséget, s a vele járó örömöt is. A mozgalom idei témája a tájfajta. A kertészkedőket arra kérik, tájfajtákat, régi, megőrzött fajtákat ültessenek.

Szűcs Sándor portája már húsz évvel ezelőtt is rendezett volt. Beküldött fotó

A kiskörei verseny eredményeit a szeptember 7-ei csülökfőző fesztiválon hirdették ki. A 19 kertből 13 eredményesen vett részt a versengésen, s hat jelentkező részesült különdíjban. A legidősebb kertművelőnek ítélt díjat Czank János, a termés legváltozatosabb felhasználójának járót Patkó Zoltán, a legszebben gondozott kert elismerést Szűcs Sándor nyerte el. A kísérletező kertművelőnek járó címet Antal Andrásné kapta. A legszakszerűbb kertművelő Mucza Kálmán lett, a legszebben parkosított kertért járó címet Sas Lajos vehette át.

– Az önkormányzat minden évben ajándékkal jutalmazza a nyerteseket. Szorgalmazzuk, hogy a fiatal generációnak példát mutassanak az idős nevezők – vélte a koordinátor.

A Legszebben gondozott kert címet Szűcs Sándor érdemelte ki. A nyugdíjas férfi minden évben díjazott, azt vallja, az ember a portájáról ismerszik meg.

– Máig sokan megfordulnak nálam, de én már akkor ügyeltem a kertem szépségére, amikor ezt a versenyt ki sem találták. Sokak unszolására jelentkeztem a megmérettetésre, bár nem szeretek dicsekedni. Úgy vagyok vele, ami az enyém, az enyém, ami a másé, másé – mesélte a díjazott.

Elmondta, a portája húsz éve is így nézett ki, nem a verseny miatt ilyen szép. Az a célja, hogy rendben tartsa a hatszáz négyzetméteres konyhakertjét, mely megad a családnak mindent, ami szükséges, zöldséget, gyümölcsöt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában