Erdészeti Nyílt Nap

2019.09.06. 15:07

Az erdő ízeit, lakóit is megismerhették Egerben

Mintegy háromezer fiatal vett részt a kilencedik alkalommal megrendezett Erdészeti Nyílt Napon pénteken az Érsekkertben.

Süli K.

Fotó: Márkus Attila M-A

Az Egererdő Zrt. által szervezett eseményre a megye számos pontjáról érkeztek óvodás és iskoláscsoportok, akik különféle ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat, de a környezettudatosság jelentőségéről is tanulhattak.

A program megnyitóján dr. Jung László köszöntötte a megjelenteket. Az Egererdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, nagy öröm számukra, hogy ilyen sok fiatalt vonz évről-évre a programjuk, és mivel ekkora az érdeklődés, hamarosan a Mátrában is tartanak nyílt napot. Hozzátette, idén két lengyel, és egy szlovák erdőgazdálkodás is bemutatkozik.

Habis László, Eger polgármestere kiemelte, ez egy olyan foglalkozás, ami a jövőről szól. Az ő munkájuk teszi lehetővé, hogy több évtized múlva is szép, tiszta levegőjű országban élhessünk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában