átadás

2019.09.29. 19:28

Eger lelkévé vált a felújított Eszterházy tér

Már augusztusban megnyitották a teljesen felújított Eszterházy teret a gyalogosok előtt, a hivatalos átadó azonban vasárnap délután volt a tér névadójának szobrának felavatásával egybekötve.

G. Zs.

A Bazilika és a Líceum közötti terület teljesen új arculatot kapott. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból valósult meg, öt másik, belvárosi közterülettel együtt, uniós támogatással, mintegy 850 millió forintból. A vizes attrakció mellett új elemmel is gazdagodott a tér, vasárnap délután felavatták gróf Eszterházy Károly teljes alakos szobrát, melynek megálmodója dr. Ternyák Csaba egri érsek volt. Az ő kezdeményezésére az Egyházmegye koordinálásával az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) és az Önkormányzat anyagi támogatása mellett került a térre az egri püspök szobra. A megvalósításhoz szükséges anyagi forrást az érintett felek egyenlő arányban vállalták. A szobor Kovács Jenő szobrász mester keze munkáját dicséri.

Habis László polgármester köszöntötte az ünneplőket, kiemelte Eger egy különleges időszakát éli, hiszen megújulnak intézményeink, fejlődnek és szépülnek köztereink. Úgy látja, ilyen léptékű műemléki megújulás példa nélkül az elmúlt évtizedekre visszatekintve.

Dr. Liptai Kálmán az EKE rektora, pár szót szólt az egyetem alapítójáról, elmondta 1762-ben érkezett Egerbe és az egyetem létrehozása volt az elsődleges cél számára. Az itt töltött 37 év alatt sok mindennel megajándékozta az utódokat, ilyen volt a templomok építése vagy a nyilvános könyvtár alapítása.

Az ünnepség végén dr. Ternyák Csaba egri érsek mondott beszédet és áldotta meg a teret és a szobrot is.

A teljes cikket elolvashatja a Heves Megyei Hírlap hétfői lapszámában!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában