idősek napközi ott­hona

2019.09.13. 17:57

Új közösségi hely a szépkorúaknak Felsőtárkányban

Teljessé vált a szociális ellátórendszer Felsőtárkányban, miután pénteken ünnepélyesen felavatták a településen az újonnan kialakított idősek napközi ott­honát.

Süli K.

A felsőtárkányi nyugdíjasklub tagjai boldogan tekintették meg az új, hiánypótló intézményt Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Daniel Beran

Az intézmény az orvosi rendelő szomszédságában található, az épületben a család- és gyermekjóléti szolgálat irodái is helyet kaptak.

– Adtunk már át bölcsődét a ciklusban, az utóbbi években megújult az óvoda és az iskola is, ezzel a beruházással pedig az a vállalásunk is teljesült, hogy az időseknek is kedvezzünk egy napközi otthonnal. Reméljük, hogy a szépkorúak minél több időt töltenek majd el itt jó hangulatban, nagyon aktív a helyi nyugdíjascsapatunk. Szeretnénk, ha ez egy újabb „bulihelyszín” lenne a számukra – fogalmazott az intézmény átadóján Juhász Attila Simon. A polgármester hozzátette, büszkék rá, hogy az önkormányzat saját cége végezte a kivitelezést, azért is, mert cégcsoportjuk a lehető legmagasabb színvonalon végzi a település üzemeltetését.

Az új szolgáltatásnak otthont adó épületet pályázati támogatásnak köszönhetően újíthatták fel, mintegy 32 millió forintot nyert erre a célra a település, amelyből a hivatal korszerűsítése is megvalósult. Ezenfelül az önkormányzat is jelentős összeggel hozzájárult a beruházáshoz, hogy elvégezhessék a parkosítást, valamint új berendezéseket is vásároltak.

A felsőtárkányi nyugdíjasklub tagjai boldogan tekintették meg az új, hiánypótló intézményt Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A fejlesztés során a környezetvédelemre is ügyeltek, a beruházás hatására jelentősen csökkent a szén-dioxid-kibocsátás a két épület tekintetében, és csökkent az intézmények fenntartási költsége is.

A teljes cikket elolvashatja a Heves Megyei Hírlap szombati számában!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában