ünnep

2019.09.01. 19:09

Új templomot szenteltek fel Egerben (fotókkal)

Szent II. János Pál Missziós Központ néven működik a létesítmény.

S. S.

Fotó: Márkus Attila M-A

Mieczyslaw Mokrzycki lembergi és Ternyák Csaba egri érsek mutatott be ünnepi szentmisét és szentelte fel a Szent II. János Pál Missziós Központot a megyeszékhely északi városrészében. Az egykor Bükk-kapu néven bútorraktárként, majd edzőteremként szolgáló létesítmény templommá történő átalakítását az állam 250 millió forinttal támogatta. A kormánynak feladata, s ha lehetősége van, kötelessége is támogatni a templomépítési törekvéseket – mondta a szentmisét megelőzően Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

 

A város polgármestere, Habis László a létesítmény felszentelését megelőzően arra emlékeztetett, hogy csaknem ötven esztendeje kezdődött el a lakótelep építése. Negyedszázada vetődött fel egy dr. Seregély István akkori érsekkel folytatott beszélgetésen, hogy létesülhetne itt egy karitászközpont. Az ötlet politikai ellenállásba ütközött. Újabb 25 év elteltével azonban megvalósult a gondolat. A templomra és missziós központra szükségük van az itt élő hívőknek.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára több szempontból is szimbolikusnak nevezte a létesítményt.

– A Szovjetuniónak, a kommunizmusnak annak idején az egyik fő törekvése volt, hogy a hitet, a vallást, a kereszténységet kiirtsa – fogalmazott. Az államtitkár szerint jelképes és fontos, hogy harminc esztendővel a rendszerváltoztatás után sikerült ide templomot építeni, ami Szent II. János Pál nevét vette föl. Ő volt az, aki a kommunizmus ellen nagyon nagy mértékben küzdött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában