Kvíz

2019.10.06. 15:30

Tudod, hogy mikor mi volt a divat a Mátrában? Teszteld stílusérzéked és helyismereted!

A Tündérszépek versenyünkre hangolódva egy újabb érdekességet hoztunk olvasóinknak, ezúttal egy Mátra vidéki kvíz formájában.

Heol

Forrás: Fortepan/Adományozó: Korbuly

Javában tart a fotózás és jelentkezés a Tündérszépek versenyünkre. Eger és Gyöngyös után most arra vagyunk kíváncsiak, ki, mennyire ismeri fel az elmúlt idők divatját a Mátra vidékén. Kezdődjön egy kis múltidézés, játékra fel!

A Tündérszépek 2020 Heves megyei fordulójában nap mint nap bemutatunk egy-egy itt élő, tanuló vagy innen származó szépséget, akik közül négy lány jut majd be a regionális fordulóba, az után pedig a felkészítő tábor és az országos tévéshow-val összekötött országos döntő várja majd a legszebbeket. Az előzsűrizés most is tart, még van idő jelentkezni, de érdemes sietni, hiszen a fotózások folyamatosan zajlanak, és bizony szebbnél szebb lányok közül kell kiválasztanunk azt a 30-at, aki esélyt kap, hogy megvalósítsa álmait a szépségversennyel, a helyek pedig rohamosan fogynak.

A dicsőség mellett számtalan nyeremény várja a hölgyeket a Tündérszépeken: már a megyei fordulóban például 50 ezer forintos H&M vásárlási utalvány üti a legszebbnek választott lány markát, de a többi továbbjutó is több tízezer forint értékű utalványt kap. A 10 millió forint összdíjazású versenyen ezek mellett egzotikus utazások, egyéves modellszerződés és autóhasználat is gazdára talál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában