segítség

2020.01.09. 07:00

Felpörgött az adakozás a recski kisfiú felépüléséért

Portálunkon több alkalommal is hírt adtunk a kétéves, beteg recski kisfiú, Marci és családja küzdelméről. Ma Miskolcra, a hét végén pedig Kölnbe indul a család. Több gyermek életéért is ­folyik a küzdelem megyénkben.

Barta Katalin

Hetek óta figyelemmel kísérjük, miként alakul a két és fél éves, beteg kisfiú, ­Marci sorsa. Tavaly év elején diagnosztizáltak nála 3-as stádiumú, rosszindulatú agydaganatot. Sajnos, sem a sugárkezelés, sem a kemoterápia nem hozott javulást.

A legutóbb tavaly december végén írtunk arról, hogy a Bárdos családot fogadták Kölnben az Immun-Onkológia Klinikán, s ott a vizsgálatokat követően azzal biztatták őket, hogy van remény a gyógyulásra, azonban a terápia hosszadalmas és nagyon sok pénzbe, harmincmillió forintba kerül. Ekkor a kisfiú gyógykezeléséért indított gyűjtés eredményeként másfél millió forint szerepelt a számlán. Néhány nap alatt azonban felgyorsultak az események. Hétfő este már a 20 milliót is elhagyta a mutató, köszönhetően egy, a Facebookon szerveződő civil kezdeményezésnek, a CsodaCsoportnak, amelynek mára kilencvenezer tagja van. Magyarország legnagyobb civil jótékonysági aukciós közösségében támogatást gyűjtenek beteg gyermekek költséges, olykor csak külföldön elérhető gyógykezelésére, valamint más, országos szintű egészségügyi szolgáltatások minőségének javítására.

A két és fél éves Marcival e hét végén utaznak Kölnbe, az első kezelésre Fotó: beküldött

A csoport bejegyzéseit olvasva valóban szívszorító történetekkel is találkozunk, hiszen vannak olyan felajánlóik, akik maguk is beteg gyermeket ápolnak, de olyanok is adakoznak, akiknek a gyermeke súlyos betegségből gyógyult ki és segít tiszta szívvel sorstársakat. Segítségképpen készítettek egy grafikát is, ahol megjelenítik Marci útját Kölnig, és itt egyúttal az is nyomon követhető, hol tart a gyűjtés.

Marci anyukájával, Adrienn-nel tegnap beszéltünk telefonon. Megkérdeztük, hogy érzi magát a kisfiú, s hol tartanak a remélt gyógyulás útján. Elmondta, Marcika az első kölni út után hazatérve tüdőgyulladást kapott, amit szerencsésen átvészelt. Most jókedvű, vidám, sokat játszik. Ma indulnak Miskolcra, ahol öt napon át kap kemót, gyógyszert kap, szirup formájában, a hét végén pedig utaznak Kölnbe, az első kezelésre. Megtudtuk, szeptemberig hét alkalommal kell megjelenni az intézményben, egy-egy hetes kezelésre.

– Úgy érzem, csak sodródunk a pillanatokkal. Nagy a kuszaság bennünk, körülöttünk. Rengeteg dolgot kell egyeztetni. Repülőjegyet foglalni, valami olcsóbb szállást keresni, ahol tudok főzni. Egy ideje valami más dimenzióban éljük az életünket. Nincs idő gondolkozni, csak cselekedni. A CsodaCsoport felbukkanása az életünkben valóban csoda. Nem tudom könnyek nélkül nézni a felajánlásokat, a liciteket. Amikor egy hasonló beteg gyermek ajánl fel az én kisfiamnak valamit, az olyan megrendítő élmény, amit nem lehet szavakkal megfogalmazni. Kimondhatatlan hálát érzek azért a szeretetért, önzetlenségért, ami felénk árad – fogalmazott az anyuka.

Együtt egy célért küzdenek

Az elmúlt hónapokban valóságos csodák történtek megyénkben, amelyek az összefogásnak, az emberi empátiának és szeretetnek köszönhetőek. Tavaly írtuk meg, hogy súlyos daganatos betegségből gyógyult meg a négyéves kerecsendi kisfiú, Molnár Sanyika, akit rengetegen támogattak. Folyamatosan kapjuk a híreket a 11 éves, egri Kovács Mátéról, aki jelenleg szintén egy költséges kezelésen vehet részt Izraelben. Ő is az összefogás révén kapott újabb esélyt a gyógyulásra. Folyik a küzdelem az agydaganattal küzdő, 13 éves egri kisfiúért, Zsomborért is. Alapítványok, civil szerveződések, jótékonysági rendezvények segítenek a családoknak a betegségek elleni harcban. A CsodaCsoport tagjai által licitre meghirdetett termékek és szolgáltatások bevétele száz százalékban a csoport által aktuálisan támogatott gyermek vagy gyermekek egészségéhez kapcsolódó ügy alapítványához kerül. Az is segít, aki felajánl és az is, aki vásárol. Ha valaki azt szeretné, hogy a csoport gyűjtést folytasson egy általa ismert gyermeknek, akkor az ajánlófelületen keresztül lehet regisztrálni őt mint támogatásra ajánlott gyermeket.

Csütörtökön reggel az édesanya arról tájékoztatta portálunkat, összegyűlt a harmincmillió forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában