iskolafejlesztések

2020.01.28. 20:00

Korszerűbb iskolákban tanulhatnak a Heves megyei diákok

Két évvel ezelőtt nagyszabású, többmilliárdos iskolafejlesztési program körvonalait vázolták fel megyénk tankerületének vezetői. Megkérdeztük, hol tartanak jelenleg a tervezett beruházások.

Barta Katalin

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

Két éve sok településen nagy bejelentések hangzottak el az iskolafejlesztésekkel kapcsolatban. Kompolton, Bélapátfalván, Poroszlón, Kiskörén, Pétervásárán, Parádon és Lőrinciben is több száz milliós felújítási, korszerűsítési munkálatok kezdődhetnek – tájékoztattak az Egri és a Hatvani Tankerületi Központok igazgatói. Az igazán nagy volumenű beruházások alaposan elhúzódtak, így megkérdeztük, mi valósult meg ezekből ezidáig, s mi várható az idei folytatásban.

A Széchenyi 2020 program keretében meghirdetett infrastrukturális fejlesztési pályázatok közül az Egri Tankerületi Központ (ETK) összesen tizenkettőt nyújtott be, melyek közül első körben négy iskolára kaptak zöld utat – tudtuk meg Ballagó Zoltántól, az ETK igazgatójától. Ezekre összesen 1 milliárd 787 millió 838 ezer forintot fordíthatnak.

- Jelenleg három projekten dolgozunk – mondta. – Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztését szolgáló konstrukcióban hét intézmény részére nyert el támogatást a tankerület. Az elmúlt időszakban tantermeket korszerűsítettük, több iskolában is megújult a fejlesztő szoba és a szaktanterem is. A mindennapos testneveléshez és az alapfokú művészetoktatás biztosításához is történtek fejlesztések, így egyes iskolákban a sportudvart alakítottak ki, cserélték a sportpadlót, és az öltözőket újították fel. Az infrastrukturális támogatások egy része a fűtés és a villamos hálózat korszerűsítését, a nyílászárók cseréjét, a hőszigeteléseket és az eddiginél költséghatékonyabb működtetést teszi lehetővé. A vizesblokkok modernizálása, a burkolatok cseréje diákjaink, dolgozóink mindennapi komfortérzetét növeli.

Komoly fejlesztések történtek az Egerben a Balassi Bálint iskolában, a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumban, az Egercsehi Zrínyi Ilona iskolában, valamint az Egri Kemény Ferencről elnevezett intézmény ostorosi Árpád fejedelem tagiskolájában. Emellett munkálatok színhelye volt a hevesi körzeti és a Hevesi József tagiskola, ahogy a besenyőtelki Dr. Berze Nagy János Általános Iskola és a tarnamérai intézmény is.

Az egri Mlinkóban is várhatók idén fejlesztések Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Iskola 2020 címmel a köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése és a hátrányok kompenzálása, a minőségi oktatás megteremtése érdekében is írtak ki pályázatot. E konstrukció jóvoltából korszerűsítések, újabb felújítások kezdődhetnek várhatóan még az idén, az alábbi öt helyen. Bélapátfalván, a Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, Poroszlón, a Vass Lajos nevét viselő, illetve Kiskörén, a Vásárhelyi Pálról elnevezett intézményben s annak sarudi telephelyén, emellett Kompolt-Nagyút iskolájában. Egy építési helyszín, Bélapátfalva ügyében a közbeszerzési eljárást most bírálják el. Poroszló, Kompolt, Kisköre, Sarud esetében a közbeszerzési eljárás már sikeresen lezárult.

A Hatvani Tankerületi Központ (HTK) három intézményben – Lőrinciben, Parádon és Pétervásárán – több mint 485 millió forintot fordíthatnak a központi iskolák fejlesztésére. Ez ugyancsak a köznevelési intézmények korszerűsítését a hátrányos helyzet ellensúlyozását szolgálja, valamint a minőségi oktatást. Tizenhat iskolában a tanulást segítő terek kialakításához nyertek támogatást. Ezeken a helyeken az infrastrukturális fejlesztések befejeződtek, vizesblokkokat, a villamos- és fűtési hálózatot modernizálták. Több intézményben is kicserélték a tantermek, folyosók burkolatát illetve a mai kornak megfelelő külső-belső nyílászárókról gondoskodtak. Egy iskolában technika szaktantermet alakítottak ki, sportudvart, öltözőt újítottak fel. Megszüntették a beázásokat, rendbe hozták a födémet és alapszigetelést is az épületeken. Gyöngyösön és Hatvanban a két egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény felújítására ugyancsak 483 millió forintnál többet nyertek. Horváth Márta, a HTK igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy pályázatok előkészítése befejeződött, a projektek megvalósítása folyamatban van.

Négy helyen a tervek tavaszra várhatóak

Az egri tankerületben a köznevelés támogató szerepének erősítését szolgáló pályázatban a tavaly májusban megkezdett projekt négy helyet érint. A Benedek Elek nevét viselő intézmény fejlesztése és nagyszabású felújítása, a megyei pedagógiai szakszolgálat egri tagintézményének bővítése, az Egri Mlinkó István óvoda, iskola és kollégium elavult szennyvíz-hálózatának cseréje is ezek közé tartozik. Ahogy az egri Szalaparti nevű intézmény akadálymentesítése, mosdójának felújítása is. A beruházások tervei előreláthatóan idén április közepére készülnek el. Ezek birtokában folytathatják le a törvény által előírt közbeszerzési eljárást, amelynek eredménye őszre várható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában