felújítás

2020.03.19. 14:00

A román kort és a gótikát idézi majd a bélapáti apátsági templom

Meg kell erősíteni a templomhajó északi pilléreit, új múzeum is épül a látogatóközpont mellett.

Tóth Balázs

Még 2016 végén kapott fejlesztési pénzt az Egri Főegyházmegye több műemlék felújítására. A kiválasztott épületek közé tartozik a bélapátfalvi apátsági templom is. Az elmúlt években több felmérés is készült az épület állapotáról és tervek is születtek restaurálására. Idén ősszel elkezdődhet a várva várt felújítás, tudtuk meg a tervezéssel megbízott Rudolf Mihálytól, felelős építész-tervezőtől, a miskolci Hadas Építész Mérnöki Művészeti Kft. vezetőjétől.

– Jelenleg a tárgyi kutatások és az építési engedélyezési terv készül a korábban elfogadott tanulmányterv alapján. Az engedélyezési tervet húsvét után dokumentáljuk és a remények szerint pünkösd után építési engedélyes határozattal el lehet kezdeni a kiviteli tervek készítését. Ennek dokumentálását Nagyboldogasszony napjára tervezzük. Ezek után kezdődik a kivitelező kiválasztása, Szent Mihály napján pedig elkezdhető a kivitelezés. Ez azt jelenti, hogy az idei turistaidényben zavartalanul látogatható a különösen szép, megszentelt hely, s az augusztus 15-i és szeptember 8-i búcsú is a szokásoknak megfelelően várja a híveket – írta meg lapunk számára Rudolf Mihály.

Szent Mihály napján pedig elkezdhető a kivitelezés, ilyen lesz majd az apátság Beküldött

Az elképzelések szerint megújul a templom teljes belseje és külseje. Megszüntetik a fal alsó vizesedését a ma rendelkezésre álló kivitelezési technikákkal. A berendezési tárgyak és bútorok nagy része a közeli, bővítendő látogatóközpont mellett épülő többcélú múzeumi épületbe kerül. A két kiszolgálóépület közt egy turisták által is használható udvar alakul ki. Az új épület pincéjében és a felújítandó épület földszinti hátsó toldalékaként vizesblokkok épülnek.

A templom felújítása után a romantika és a gótika korszakát kívánja elsősorban bemutatni, de természetesen a barokk kori karzat és sekrestye, valamint a gótizáló, de a török kor után újraépült boltozati rend is értékként megmarad. A templom Rudolf Mihály tájékoztatása szerint „alulbútorozott” lesz, hisz a gótikában még álltak a hívek, illetve a bélapátfalvi templom esetében a szerzetes papok és a laikus testvérek az istentiszteleteken.

Átépül a négyezet – két hajó találkozása – feletti ácsszerkezet, hisz az megroggyant és ráült a boltozatra. Új palafedéssel, valamint előpatinázott bádogozással védik meg az épületet a csapadékvizektől. Statikailag megerősítik a templomhajó északi pilléreit, mert azok kritikus állapotban vannak. A régi kolostorudvar kútját rekonstruálják, és örülnének, ha a kerengő és az udvar közti oszlopokat részlegesen bemutathatnák. A templom körül új körmeneti út szolgál majd, és kiépül egy harminc gépkocsi fogadására alkalmas parkoló is. Felújítják a meglévő kálváriát, ahogyan az átellenes oldali kőkorpuszt is. A kivitelezés 2022 Nagyboldogasszony napjáig tart majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában