Purim ünnep

2020.03.10. 09:14

Ötödször emlékeztek meg a zsidók megmeneküléséről Gyöngyösön

Gyöngyösön, a Start Műhelyben rendezték meg az idei purim ünnepséget.

Sz. M. L.

Az ünnepet zsidó farsangként is emlegetik

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czímer Tamás

– A purim jelentőségét úgy fogalmaznám meg, mint az évszázadokon keresztül a szabadságra vágyó zsidók örömünnepe – mondta köszöntőjében Weisz Péter, a Gyöngyösi Status Quo Ante Zsidó Hitközség elnöke az idei purim ünnepségen. Az eseményt vasárnap este, Gyöngyösön a Start Műhelyben rendezték meg, s fellépésével ­Klein Judit énekművész emelte a rendezvény fényét. A hanuka mellett a zsidóság másik nagy ünnepe a purim, amikor is nemcsak szabad, hanem kötelező is örvendeni. Sokszor zsidó farsangként is emlegetik e napot, mert ilyenkor szokás jelmezt ölteni, ajándékokat osztani és a szegényeket segíteni.

Az ünnepet zsidó farsangként is emlegetik Fotó: Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap

– Az egyetlen olyan zsidó örömünnep, amikor teljesen elengedhetjük magunkat – hangsúlyozta Weisz Péter, s beszédében felidézte a népszokás jelentőségén felül annak több mint kétezer éves történelmét is. A Status Quo Ante Zsidó Hitközség elnöke elmondta azt is: újjáalakulásuk óta már ez az ötödik alkalom, hogy ebben az időszakban megemlékeznek a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmeneküléséről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában