Összefogás

2020.04.14. 19:41

A járvány megfékezése a cél Mezőtárkányban is

Mezőtárkányban is számos intézkedést hoztak a járvány megfékezésére. Egyebek között bezártak a bölcsődék, óvodák, gondoskodnak a 70 éven felüli egyedül élő idősekről, megszervezték a kibővített közétkeztetést, fertőtlenítőszereket és maszkokat osztanak.

Szabó Anita: mindig kiemelt célként fogalmaztam meg a munkahelyek védelmét és megteremtését

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Példás összefogás mutatkozik meg Mezőtárkányban ebben a rendkívüli helyzetben, amit a koronavírus-járvány jelent. A településen a házi segítségnyújtás keretein belül azokról is gondoskodnak, akik igénylik az önkormányzati ellátást. A kibővített közétkeztetés mellett a bevásárlást és a gyógyszerkiváltást is kérhetik az idősek, akiknek a gondozónők mellett számos önkéntes is segít.

Tóthné Szabó Anita polgármester a Füzesabony Tv-nek adott interjúban elmondta, hogy a helyi képviselő testülettel és a kisebbségi önkormányzattal egyeztetve, velük egyetértésben hozza meg a szükséges döntéseket.

-Első intézkedéseink között nagyon fontosnak láttuk azt, hogy a családok részére, a nagyobb családoknak, illetve minden lakosunk részére megpróbáljuk beszerezni azokat a fertőtlenítő szereket, szájmaszkokat, gumikesztyűket, amiket most igazán nagyon nehéz országos szinten is beszerezni, úgyhogy az első pillanattól kezdve erre fókuszáltunk. Ebből a beszerző munkából minden képviselő-testületi tag nagyon kivette a részét – fejtette ki a polgármester.

Azért, hogy minden háztartásba el tudják juttatni ezt higiénés egységcsomagot a település képviselőin kívül a helyi vállalkozók, boltosok is folyamatosan segítették a beszerzést.

Emellett a településen – a kezdeti anyagbeszerzési problémák után – folyamatosan gyártják a szájmaszkokat a helyi varrodában a közmunkaprogram keretein belül.

-Egy rendkívül intenzív időszakon vagyunk túl, de ez nem azt jelenti, hogy most már hátradőlhetünk. Folyamatosan szükség van a lakosság irányába a segítségnyújtásra. Sokan jönnek segélyért is, rendkívüli települési támogatásért – árulta el a polgármester.

A település vezetése igyekszik mindenkinek megadni a megfelelő segítséget, a tanulói ösztöndíjakat is hamarabb kifizették, ami ebben a helyzetben nagy segítség lehet az érintett családoknak.

-Szeretnénk majd egy kis tartós élelmiszer csomagot is összerakni, megvásárolgatni a lakosság részére és a közeljövőben azt is osztani, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy itt sokan napról napra élnek, nincsenek tartalékaik és sokan munka nélkül maradtak már, felmondtak nekik, megszűntek a cégeknél a munkahelyek – mondta el a településvezető.

A napokban tervezik egy krízisszámla létrehozását is, ahová a felajánlásokat várják a segítőszándékú emberektől, és azoktól, akik mezőtárkányi származásúak, és szívükön viselik az ott lakók sorsát.

Borítókép:Tóthné Szabó Anita, Mezőtárkány polgármestere / Fotó:Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában