Koronavírusos kismamákat, szülő nőket is fogadhat az egri kórház

A Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet szülészete és koraszülött osztálya lett kijelölve a COVID 19-gyanús és -fertőzött szülő nők ellátására.

Heol

Forrás: Shutterstock

Fotó: KieferPix

A Nemzeti Népegészségügyi Központ eheti tájékoztatása szerint Heves megyében az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet szülészete és koraszülött osztálya lett kijelölve a gyanús, illetve igazolt fertőzött szülő nők, illetve anyák, valamint újszülöttjük ellátására és izolálására a szülés során és után.

A Markhot Ferenc Kórház honlapján felhívja a figyelmet: jelen pillanatban a legfontosabb feladat a koronavírus okozta járvány miatt a megelőzés, ebben a helyzetben a kórház teljesítette feladatát, minden tekintetben felkészült egy esetleges szélesebb körű megbetegedésre.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kórház felhívta a figyelmet: tekintettel arra, hogy sajnálatos módon a COVID-19 járványhelyzet előre láthatóan akár több hónapon keresztül is komoly hatással lehet a kardiológiai járóbeteg ellátásra.

Heveny rosszullétek ellátása: a Sürgősségi Betegellátó Osztályon keresztül történik, itt szükség esetén kardiológiai szakvéleményezésre és a további teendők elbírálására megvan a lehetőség.

Gondozott betegek ellátása: azokat a betegeket, akik aktuálisan panaszmentesek, nem zajlik kardiológiai kivizsgálásuk (tehát ismert szívbetegség miatt hosszú távú gondozás alatt állnak), arra kérik, hogy ne jelenjenek meg személyesen a kardiológia szakrendelésen, számukra új időpontot jelölnek ki.

Konzultáció

Asszisztenssel lehet konzultálni munkanapon 8 és 15 óra 30 perc között a 36/411-444 telefonszám 2343 melléken.

Orvossal történő a konzultáció pedig munkanapon 12 és 15 óra között lehet a 70/268-6136 telefonszámon.Ezen időszakon kívül a konzultációs mobiltelefon nem lesz elérhető, és kérik betegeket, hogy a járóbeteg ügyintézéssel kapcsolatos telefonos kapcsolattartásra kizárólag ezt a telefonvonalat használják. A telefonos konzultáció természetesen nem helyettesítheti az orvosi vizsgálatot, de nagy segítséget nyújthat olyan betegek számára, akik valamilyen leletet, vérnyomásnaplót, illetve ehhez hasonló kérdéseket szeretnének megkonzultálni. Továbbra is van lehetőség a [email protected] email használatára.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában