Díjakról is döntöttek Gyöngyösön

A hivatal által előkészített anyagokat e-mailban kapták meg a képviselők, majd véleményüket, szavazatukat és a bizottsági javaslatokat szintén elektronikus úton küldték el a polgármesternek.

J. M.

20200316 Sajtótájékoztató a városházán a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről - Hiesz György és Maka Piroska - Gyöngyös

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czímer Tamás

Nem ülésezett a gyöngyösi képviselő-testület legutóbb sem a veszélyhelyzet miatt. A városvezető, Hiesz György elmondta: bár a jelenlegi veszélyhelyzetben lehetősége van egy személyben döntéseket hozni, a testület tagjainak ezúttal is kikérte a véleményét.

Az egyeztetéseket követően a napokban elfogadták Gyöngyös új közbeszerzési rendjét, és módosították az önkormányzat versenyszabályzatát is. Döntés született az V. számú házi gyermekorvosi praxis jogának átvételéről, miután dr. Kriszten Éva átruházza az önálló tevékenységet dr. Nagy Évára. Elfogadták a Városgondozási Zrt. üzleti tervét, és egyúttal döntés született arról is, hogy a társaságnál tőkeleszállítást hajtanak végre.

Új felügyelőbizottsági tagot választottak az Iparipark Fejlesztő Kft.-ben, a feladatot Horváth Kristóf Zoltán kapta meg. Elvi döntés született egy önkormányzati tulajdonban lévő, az ipari parkban található útszakasz értékesítéséről, hogy az újonnan kialakítandó 100 hektáros területen elkezdődhessen egy EU által támogatott közműépítés.

Tájékoztattak arról is: a testület által alapított Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa kitüntetést idén Erdélyi Éva, a Mátrafüredi Tagóvoda vezetője, Szabó Viola, a Pátzay János Katolikus Zeneiskola zenetanára és Marsalek Sándor, az Eszterházy Egyetem helyi campusának oktatója, nyugalmazott egyetemi tanár, professor emeritus veheti majd át.

Hárommillió forintos támogatást szavaztak meg a városi polgárőr-szervezeteknek, melyek nagy segítséget jelentenek a járványhelyzet rendkívüli intézkedéseket igénylő időszakában is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában