Fitneszparkot avattak fel Gyöngyösön (fotók)

Csaknem hétmillió forintos önkormányzati beruházás eredményeként született meg a pénteken átadott fitneszpark.

Sz. M. L.

A sportos gyöngyösiek örülnek az új parknak Fotó: Czímer Tamás

Fotó: Czimer Tamas

– Mint ahogy a város nagy fejlesztései szükségesek, épp olyan fontosak ezek a kisebb körzeti beruházások is, melyek jó szolgálatot tesznek Gyöngyös aktívan sportoló polgárainak – mondta Hiesz György polgármester péntek délután a város legújabb fitneszparkjának átadóján. – Remélem, hogy hamarosan a többi képviselő is kezdeményez hasonlót, hiszen a mozgás elengedhetetlen az egészség szempontjából – hangsúlyozta.

A Hattyú tér melletti park régóta a tervek között szerepel, a csaknem hétmillió forintos önkormányzati beruházást a körzet önkormányzati képviselője, Tóth Szabolcs mutatta be a helyieknek.

– Több mint fél évig készült a park, melynek kivitelezésében figyelembe vettük a sportban járatos polgárok kéréseit és tanácsait is. Remélem, hogy a környék lakóinak jó szolgálatot tesz majd az elkészült beruházás, amely többféle mozgástípusra is alkalmas. Reggel kilenctől este nyolcig használható, és reméljük, hogy a körzet lakói nem csupán örömüket lelik benne, de épségben meg is őrzik – fogalmazott Tóth Szabolcs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában