EVAT

2020.05.27. 16:23

Megválasztották az egri városi cégek vezetőit

Információnk szerint a az EVAT Zrt. igazgatósága már több mint egy hete megválasztotta a társasághoz tartozó cégek vezetőit, és a vezérigazgató személyéről is döntött.

G. Zs.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Erről azonban lapunk az előzetes ígéretek ellenére sem kapott tájékoztatást. A város hivatalos honlapján viszont megjelentek az új nevek.

Még január 30-án a közgyűlés úgy határozott, hogy az EVAT Zrt. novemberben megválasztott igazgatósága dönt a hozzájuk tartozó cégek vezetőiről. Ennek értelmében április 21-én kiírták a pályázatokat, melyek elbírálásának határideje május 8-a volt, akkor az EVAT tájékoztatása szerint nem született döntés. Amint megírtuk, Mirkóczki Ádám, az egri városvezető május 5-én polgármesteri határozatban ajánlást tett a vezetők személyére, ennek megfelelően választott a Koltai Zsolt Gyula vezette igazgatóság.

Az EVAT Zrt. vezérigazgatói székébe Kis-Tóth Roland helyett dr. Fodor András került. Az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője Semegi Attila Gyula helyett Bacsa Jánosné lett. A Városgondozás Eger Kft. élén Forgó Jánost pedig Juhász Géza váltotta. Az Eger Termál Kft. és az Arnaut pasa fürdője Kft-nél Lugosi Dénes távozott, helyét Beresnyák Gyula vette át. A Média Eger Nonprofit Közhasznú Kft. vezetőpozíciójába Scrob Andrea került Turay Zoltán helyett. Az Agria Film Kft.-nél Berényi Tamás maradt, az Egri TISZK Nonprofit Kft-nél pedig Takács Zoltán. Az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. személycseréjéről egyelőre nincs információ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában