elismerések

2020.06.24. 16:34

Nívódíjakat osztott az egri egyetem hallgatói önkormányzata

Megtartotta soron következő küldöttgyűlését az Eszterházy Károly Egyetem Hallgatói Önkormányzata (EHÖK).

M. H.

A hallgatók egyelőre nem népesítik be az egri Líceum épületét

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

A gyűlésen összesen hét hallgató és nem oktató dolgozó vehette át kiemelkedő munkája elismeréseként az EHÖK Nívódíját – adta hírül az egyetem honlapján. Az eseményen elsőként dr. Kőfalusi Esztert szólította színpadra Zaja Barbara, az EHÖK elnöke. A rektori-kancellári hivatal korábbi vezetője számos ügyben segítette a hallgatói önkormányzat munkáját.

Fehérvári Péter az egyetem jogelőd intézményében végezte tanulmányait. A Főiskolai Hallgatói Önkormányzat utolsó két ciklusában először kulturális elnökhelyettesként tevékenykedett. Nívódíjat kapott Szaszkó Éva is, aki hosszú évek óta dolgozik a Jászberényi Campus Tanulmányi Osztályán.

Díjazott lett még Aranyosiné Muszbek Irén Tünde intézeti ügyintéző, Girhiny Krisztina, a Gyöngyösi Károly Róbert Campuson tevékenykedő Végh Ildikó valamint Tóth Ádám is, aki az egyetemi évei első napjától kezdve segítette az intézmény s a hallgatói önkormányzat munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában