közgyűlés

2020.07.02. 09:23

Eladó marad Eger ikonikus épülete, a Senator-ház

A képviselők 14 napirendi pontot tárgyaltak a csütörtöki közgyűlésen. A tanácskozás előtt Mirkóczki Ádám, polgármester díszpolgári címet adott át Dömötör Zoltán rehabilitált századosnak.

HEOL

Fotó: Huszar Mark

15:50

Július 1-től új főépítésze lett Egernek Kacsó János személyeben, derült ki a 14. napirendi pont megtárgyalása közben.

15:20

A Fidesz-KDNP június elején mutatta be a Start Eger! programot, melyben a járvány utáni élet beindítására olvasható több javaslat is. Gazdaság a turizmus újraindítását célozták meg, meghallgatva az egriek véleményét is. Oroján Sándor a közgyűlés elé terjesztette a javaslatcsomagot, ehhez Mirkóczki Ádám módosító javaslatot tett. Azt javasolta, hogy az előterjesztésbe kerüljön bele, hogy azok a pontok valósuljanak meg amelyekre van fedezet. Ezzel a módosítással az indítványt elfogadták.

13.40

Még négy napirendi pont maradt, köztük a Start Eger-program megtárgyalása. Most kis szünetet tartanak a képviselők.

13.30

Oroján Sándor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője előterjesztést nyújtott be arról, hogy hatályon kívül helyezzék a veszélyhelyzet alatt hozott polgármesteri határozatot, melynek értelmében a Senator-házat nyílt versenyeztetés útján értékesítik. Másfél órás tárgyalás után végül ezt az előterjesztést elutasították a képviselők. Így eladó marad az ikonikus épület. A voksoláson egyébként 7 igen, 9 nem és 2 tartózkodás volt.

11.44

A grémium közutak és hidak felújításra nyújt be pályázatot – erről döntöttek több hozzászólás után. A pályázat segítségével nagyjából két kilométer szakasz újulhat meg a város több pontján. A szakaszok kiválasztásához a körzetek képviselőit kérdezték meg, a pályázatot októberben bírálja el a belügyminisztérium. A kivitelezés becsült érteke majdnem 77 millió forint, melyből csaknem 27 milliót az önkormányzatnak kell megteremtenie.

10.55

A vártnál hosszabb vita után elfogadták az egy órás ingyen parkolás bevezetését. Az Eger Kártyával rendelkezők július 6-tól hétköznapokon 8-8 óra 30-ig és 16 óra 30-tól 17 óráig, szombaton 12 óra 30-tól 13 óráig ingyen használhatják a fizetős parkolóhelyeket.

9.51

Ringelhann György díszurnahelyet kapott az önkormányzattól a Grőber Jenő temetőben.

9.30

Komlósi Csaba lemondott az Egységben a Városért Egyesület frakcióvezetői posztjáról.

Előzmények:

Hosszú kihagyás után csütörtökön újra összeült a városi közgyűlés, melyen 14 napirendi pontot tárgyalnak meg a képviselők.

A tanácskozás előtt Mirkóczki Ádám, polgármester díszpolgári címet adott át Dömötör Zoltán rehabilitált századosnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában