közgyűlés

2020.07.28. 11:19

Senator-ház és 5G is vár a képviselőkre az egri közgyűlésen

A veszélyhelyzet utáni első rendes közgyűlését tartja Eger képviselő-testülete csütörtökön.

G. Zs.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

A július 2-ai hosszúra nyúlt rendkívüli ülés után, ez a tanácskozás sem ígérkezik rövidnek, hiszen a grémiumnak 44 napirendi pontot kell megtárgyalnia. A pontok között újra szerepel a Senator-ház eladása is.

Oroján Sándor, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője által benyújtott előterjesztéssel a veszélyhelyzet alatt meghozott polgármesteri határozatot módosítaná úgy, hogy az EVAT Zrt. kijelölése helyett a vagyonrendeletben meghatározott eljárásrendnek megfelelően felállítsanak egy, a versenyeztetési eljárást lefolytató és felügyelő munkacsoportot.

– A Fidesz–KDNP-frakció álláspontja szerint a versenyeztetési eljárás eredményétől függően, az épület elidegenítéséről szóló végső döntést a közgyűlésnek kell meghoznia, és nem átruházott hatáskörben bármely más szervnek – olvasható az előterjesztésben.

Dr. Pócs Alfréd (Egri Városvédők Egyesülete) a január ­30-i közgyűlés után újra a képviselők elé terjeszti az ötödik generációs vezeték nélküli hálózat kiépítése elleni indítványát. Ha megszavazza a közgyűlés Mirkóczki Zita (Egységben a Városért Egyesület) előterjesztését, akkor a Gárdonyi Géza Színház önkormányzati fenntartású lesz, és a teátrum körüli feladatokat a Gárdonyi Géza Színház Nonprofit Kft. látja majd el.

Blaskó Balázs színházigazgató megbízása 2021. január 31-én lejár, ezért pályázati eljárás indítását kezdeményezi Mirkóczki Ádám polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában