vaddisznóállomány

2020.07.21. 11:38

Sertéspestis: Heves megye teljes területe a fertőzött kategóriába esik

Az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát Magyarországon először 2018. április 21-én diagnosztizálták­ egy Gyöngyös mellett található vadászterületen elhullott vaddisznóban. A kórra a koronavírus miatt az utóbbi hónapokban kevésbé figyelt a közvélemény, pedig a probléma velünk él. Erről Csirke Lászlót, az Agrárminisztérium Bükki tájegységének fővadászát kérdeztük.

Sike Sándor

Forrás: Shuttertsock

A vírus az eltelt több mint két év alatt megjelent Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Pest és Komárom-Esztergom megyében – tudtuk meg Csirke Lászlótól, az Agrárminisztérium Bükki tájegységének fővadászától. Az ASP leküzdésére, továbbá a betegség megelőzésére és korai felismerésére vonatkozó intézkedések hatékonyságának növelése érdekében ez év március 6-án az országos főállatorvos kiadta a 2/2020. számú határozatát.

A rendelet hazánkra vonatkozóan tartalmazza az afrikai sertéspestis felszámolására vonatkozó mentesítési tervet. A határozat az ASP kapcsán szabályozza a sertéstartók, vadgazdálkodók, vadászok, állatorvosok feladatait– tudtuk meg.

– A vadászterületek öt kategóriába rangsoroltak: alacsony, közepes, magas kockázatú, illetve fertőzött terület, ezen belül szigorúan korlátozott terület. Heves megye egésze a fertőzött kategóriába tartozik, a 62 vadászatra jogosultból 46 már szigorúan korlátozott területnek minősül, s ezen besorolástól függnek a vadászatra jogosultak feladatai – mondta portálunk kérdésére a fővadász.

Vadászati korlátozások

Fertőzött területen vaddisznó társas vadászatára csak csoportos diagnosztikai kilövés keretén belül van lehetőség, a vadászatra jogosult kérelmére, amit az illetékes tájegységi fővadász hagy jóvá és a helyi járványvédelmi központ vezetője engedélyez. A szigorúan korlátozott területen belül már nem engedélyezett a vaddisznó csoportos diagnosztikai kilövése, viszont lehet a vaddisznótól eltérő fajokra társas vadászatot szervezni, amit szintén kérelmezni és engedélyeztetni kell. A megye vaddisznóállományban az ASP megjelenése óta egyébként komoly változások következtek be. A Mátrában az elhullások miatt létszámuk drasztikusan lecsökkent és azóta már a megye szinte teljes területén diagnosztizáltak pozitív eseteket. A vadászatra jogosultak – betartva az előírásokat – intenzíven gyérítik a vaddisznóállományt, ami meg is látszik a terítékadatokon.

A feladatok közé tartozik egyebek között az elhullott vaddisznók szervezett keresése. A vadászatra jogosultaknak meg kell határozniuk azokat a területeket, amelyek a vaddisznók búvóhelyéül szolgálnak és ezen belül azokat a helyeket, ahol a legnagyobb valószínűséggel találhatóak meg az elhullott egyedek. A vadászatra jogosultaknak a vaddisznók búvóhelyéül szolgáló területet olyan területegységekre kell felosztania, amelyet egy ember maximum négy óra alatt be tud járni, le tud szűrni.

– A keresést általában a vadászatra jogosult alkalmazásában álló hivatásos vadászok vagy jó területismerettel rendelkező vadásztársasági tagok végzik. A hullák megtalálásáért, azokból vett szabályos mintavételért és ártalmatlanításért állami kártalanítás illeti meg a vadászatra jogosultat – tette hozzá ­Csirke László.

A fővadász tájékoztatása szerint a feladatok közé tartozik a vaddisznóállomány intenzív gyérítése, ami a fertőzési lánc megszakítását hivatott elérni. Az állománygyérítést úgynevezett diagnosztikai kilövéssel végzik, s ez nem minősül vadászatnak. Ezt a tevékenységet azon vadászok végezhetik, akik egy járványvédelmi vadászképzésen sikeres vizsgát tettek. A diagnosztikai kilövésért, a mintavételért és az ártalmatlanításért is jár az állami kártalanítás a vadászatra jogosultnak.

– A diagnosztikai kilövéssel terítékre került, illetve a hullakeresés során megtalált és még szállítható állapotban lévő vaddisznókat a vadászatra jogosultak gyűjtőhelyekre szállítják, amelyekből Heves megyében öt üzemel. A gyűjtőhelyekről az ATEV Zrt. szállítja tovább megsemmisítésre a tetemeket. Azokat a disznókat, amelyeket a hullakeresés során már önemésztett állapotban találják meg, helyben elásással ártalmatlanítják – mondta Csirke László.

Heves megye vaddisznóbecslési, -hasznosítási és -elhullási adatai

Év

Becslés

Teríték

Elhullás

2017.

3.087

7.722

115

2018.

4.716

7.856

786

2019.

3.642

7.670

1.130

Forrás: Agrárminisztérium Bükki tájegységi fővadásza

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában