Háromszáz nézőt fogadhat majd be az idén felújított hatvani Dali

A tervek szerint halad a Liszt Ferenc Vasutas Művelődési Ház, népszerű nevén a Dali felújítása. Ez azért is figyelemre méltó bejelentés, mivel az önkormányzat vezetése a járvány következtében kieső bevételek miatt több területen racionalizáló intézkedésekre kényszerült.

Tari Ottó

A homlokzattól a tetőig kívül-belül megújul az Mészáros Lázár úti kulturális létesítmény

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Albert Péter

– Ez az év a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet miatt rendkívül nehéz – nyilatkozta lapunk kérdésére Horváth Richárd polgármester. – Az önkormányzatokat kihívás elé állította, a városunknak is komoly megtakarításokat kellett betervezni. Utóbbiak azt szolgálták, hogy megvédjük működőképességünket. Gyors reagálásunknak köszönhetően az elindított projektjeink nem torpantak meg. Fontos volt, hogy a megkezdett beruházások – mint a Dali felújítása is – a megfelelő ütemben haladjanak. Az újhatvani kulturális központ korszerűsítése jó ütemben folytatódik. Jelenleg a gépészeti, villanyszerelési munkák zajlanak, s a tetőcsere. A padlófűtést kiépítették. Terveink szerint még az idén átadhatjuk a hatvaniaknak a megújult épületet – tájékoztatott a város első embere.

Az építkezésen jól látható, hogy a régi cserepek és tetőlécek eltűntek, helyükre új, modern elemek kerültek. A korszerűsítés mértékét jól érzékelteti, hogy eddig 770 négyzetméternyi, veszélyes anyagnak minősülő azbeszttartalmú palafedést bontottak le, majd elszállították azt a kijelölt lerakóhelyre. Az épület hátsó részére magas tető került, az új cserépfedés 950 négyzetméter felületű.

A homlokzattól a tetőig kívül-belül megújul az Mészáros Lázár úti kulturális létesítmény
Fotó: Albert Péter / Heves Megyei Hírlap

A munkák februárban kezdődtek, akkor a falakról a vakolatot leverték, épületrészeket bontottak meg, azóta kicserélték a vízvezeték- és az elektromos hálózatot. Megújul a teljes színháztér, új helyiségeket alakítanak ki, korszerűsödnek a vizesblokkok is. Akadálymentes-mosdót is kiépítenek, a színpadhoz mobil emelőt állítanak be. Új PVC-burkolat kerül a nagyterembe 180 négyzetméteren. Hat belső közösségi tér is létesül.

A jövőben nagyobb publikumot tudnak fogadni, az épület 300 személyes közösségi rendezvények kiszolgálására is alkalmassá válik. A civil szervezetek is méltó helyen szervezhetik foglalkozásaikat. A felújítás érinti a Dalit közvetlen is: új parkolók épülnek a létesítmény körül, az udvar is megszépül. Az épületet és a parkosított udvart nyitott kerti lugassal kötik össze. Fontos az is, hogy később napelemes rendszer telepítése is megvalósulhasson. Az építkezés az év végére fejeződhet be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában