drágulás

2020.09.25. 07:00

Nyolc százalékkal emelkedhet a liszt ára

Vetekednek a malmok az idei, a tavalyinál drágább és kevesebb étkezési búzáért, várhatóan 3-5 százalékkal emelik átadási áraikat – mondta nemrégiben a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. Heves megyei szakemberekkel jártuk körbe, mi okozhatja mindezt, s mit érez ebből a vásárló.

Molnár Helga

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

– A liszt drágulása tulajdonképpen már tavasszal érződött, hiszen elkezdődött a csomagolóanyag árának emelése, ami háromszor történt meg az év folyamán – fogalmazott lapunk kérdésére Előházi Irén, az Egri Malom Zrt. vezérigazgatója.

Mint mondta, ehhez hozzájárult a bérköltség jelentős emelkedése, hiszen a járvány ideje alatt is keményen dolgoztak, helytálltak, és ezt díjazni kellett a dolgozóknál. Sajnos, az extrém magas euróárfolyam is tovább növeli a költségeket, ez pedig többek közt az energia árában is tükröződik.

Tavasszal még bevállalták ezeket a pluszköltségeket, de sajnos az új búza ára aratáskor már több mint tíz százalékkal volt magasabb a vártnál. Nyár végén, amikor végre bekerülhetett a tárolókba a búza, csak harminc százaléka lett úgynevezett malmi minőségű, ezért a gazdák tartják az árat.

– A cégünknek pedig meg kell vásárolnia a jó minőségű malmi búzát, mert nekünk fontos, hogy megfelelő legyen a kenyérnek való. Figyelünk az emberek egészségére is. Tudni kell, hogy az Egri Malom teljes mértékben adalékmentes, kizárólag megbízható malmi búzából őrli a termékeit. Természetesen a kenyér alapanyag feldolgozási költségeinek emelkedése végighullámzik az előállítási folyamatban, ez érinti a pékeket, boltokat, minden felhasználót. A magas költségnövekedés ellenére, átlagosan mintegy nyolc százalék körüli áremelés várható – részletezte.

A Kudri pékségnél is ügyelnek a jó minőségű termékek előállítására
Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Kurdiné Nagy Klára, a Kurdi Family Pék Kft. ügyvezetője, a Magyar Pékszövetség Heves megyei elnöke érdeklődésünkre elmondta: érthetően növekszik a liszt és a kenyér ára, hiszen a dolgozók munkáját anyagiakban is értékelni kell.

– A pékek éjszaka, hétvégén, ünnepnapokon is dolgoznak, hogy friss kenyér legyen az asztalunkon, őket meg kell fizetni. Másrészt az étkezési gabonának nem olyan jó a minősége, abból nem is termett annyi az idén, amennyit vártunk. Minden ősszel, aratás után ezzel a hírrel találkozunk, miszerint többe kerül a liszt. Viszont ha megfigyelik, a kenyér általában csak januárban drágul. A pékek emberfeletti munkát végeznek, ők megfelelő fizetést érdemelnek – emelte ki.

A témához tartozik, hogy Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. vezérigazgatója azt nyilatkozta, hazánkban a tavalyinál mintegy félmillió tonnával kevesebb, 4,7-4,8 millió tonna búza termett, ráadásul minősége gyengébb a szokásosnál. Ennek csak harmada alkalmas őrlésre, de a jó búzából is visznek exportra, fehérjepótlásként pedig a takarmányozáshoz is felvásárolnak belőle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában