tanácskozás

2020.10.02. 10:59

Hazaköltöztetnék a jégpályát Selypre

Csütörtökön rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület, amely számos más, a szűkös idei költségvetést érintő kérdésről is döntött.

T. O.

Díszkivilágítással teszik még szebbé a nemrég felújított selypi kultúrházat, a Mátravidéki Erőműnél megújult járda vezet majd a hamarosan telepítendő kondiparkhoz. Ezekről is határozott csütörtöki rendkívüli ülésén a képviselő-testület, amely számos más, a szűkös idei költségvetést érintő kérdésről is döntött. Így kivilágított feliratok kerülnek az említett volt selypi cukorgyári létesítményre, amelyben a városi művelődési ház működik, s a nemsokára átadandó közösségi házra is.

A mindennapi életet komfortosabbá tevő intézkedések közé tartozik, hogy meghosszabbítják a piactéri buszmegálló keleti oldalán a betonsávot, hogy kényelmesebben fel lehessen szállni a járatokra.

Emellett új hirdetőtáblákat állítanak fel a város különböző pontjain, s a régieket is rendbe teszik, utóbbiakon lesznek településtérképek is. Bővítik a térfigyelőkamera-rendszert, s leaszfaltoztatják a temetői bejáratánál lévő, valamint az erőműi jegenyesori járdát.

A helyieket talán leginkább foglalkoztató hír, hogy Hatvanban idén nem nyit ki a korábbi években a városháza előtt felállított jégsátor. A lőrinci önkormányzat vezetői azt mérlegelik, miként lehetne visszahozni Selypre a létesítményt, amely az előző évtizedben az itteni teniszpályán működött. Indítványozták tehát, Víg Zoltán polgármester kezdjen tárgyalásokat annak érdekében, hogy a járvány idején is használható szabadtéri jégpályát észszerű megállapodás esetén költöztessék „haza”. A pozitív döntés sokaknak örömet okozna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában