Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a MÁV-csoport minden járatán

A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-csoport járatain: a vasúton, a HÉV-en és a buszokon is.

Heol

Forrás: Shutterstock

Az egészségügyi dolgozók, valamint a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő az orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók számára november 11-től korlátlan díjmentes utazási lehetőség van érvényben, azaz a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a GYSEV járatait ingyenesen használhatják.

Az egészségügyi dolgozók a személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a személyazonosság igazolására alkalmas okmányt és az egészségügyi intézmény által, a kormányrendelet 1. melléklet szerint kiállított igazolást kötelesek az ellenőrzés esetén felmutatni.

" data-show-text="true" data-width="">

 

A koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a hallgatói jogviszonyát igazoló igazolványt, valamint az őt foglalkoztató egészségügyi intézmény által a kormányrendelet 1. melléklet szerint kiállított igazolást kötelesek ellenőrzéskor felmutatni.

Az utazási kedvezmény a 2. kocsiosztályra érvényes. Az utazási kedvezmény a helyjegyre, a gyorsvonati pótjegyre valamint a pótjegyre is vonatkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában