szavazási eredmény

2020.11.10. 08:40

Olvasóink többsége vitaminokkal védekezik a nátha és az influenza ellen

Legutóbbi szavazásunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy olvasóink mivel védekeznek a nátha és az influenza ellen az őszi hónapokban.

Heol

Forrás: Shutterstock

A választ adók többsége, 69 százaléka C és D-vitamint szed, így próbál védekezni a nátha és az influenza ellen. A voksolók 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy bízik a saját immunrendszerében, hat százalék pedig gyógynövényeket szed.

[eweb-voting id="3152770"]

A járvány fokozódásával egyre nagyobb a felelősségünk magunk és szűkebb környezetünk iránt. Az ajánlott járványügyi védekezés betartása mellett fontos, hogy a szervezetünk ellenállóképességét is megőrizzük, s erősítsük immunrendszerünket. Ehhez kértünk tanácsokat portálunk állandó tanácsadójától, dr. Kristofori Györgytől, Sirok háziorvosától.

A doktor mindenek előtt azt hangsúlyozza, hogy az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás, a pihentető alvás a a legfontosabb tényezők és alapesetben már ezek is jól védik a szervezetet. Emellett a napi minimum harminc perces séta, kocogás szabad levegőn nagyon fontos, épp úgy, mint a lakás rendszeres szellőztetése. A párás, ködös idő beköszöntével, azonban mindenképp indokolt a vitaminokhoz nyúlnunk.

Ezek közül is először a C-vitamint és a D-vitamint vegyük le a patika polcairól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában