2020.11.25. 14:06
Több egri utcában is változik a forgalmi rend
A forgalmirend-változás célja egy élhetőbb lakókörnyezet kialakítása a Breznai Imre, a Puky Miklós és a Keglevich Miklós utcákban.
Forrás: Heves Megyei Hírlap
Fotó: Berán Dániel
Az egri önkormányzathoz évek óta sok lakossági bejelentés érkezik a Breznai Imre, a Puky Miklós és a Keglevich Miklós utcákból a rendkívül nagy átmenő forgalom, illetve a gépjárművek gyorshajtása miatt, mely a területen balesetveszélyt, jelentős zajhatást és nagyobb porszennyezettséget okoz – tájékoztatta portálunkat Szalay Andrea, az egri önkormányzat sajtóreferense.
Mint azt írta, a probléma megoldása érdekében 2018-ban a Városüzemeltetési Iroda tanulmányt végeztetett a Breznai Imre, a Puky Miklós és a Keglevich Miklós utcai forgalomkorlátozásra vonatkozóan, mely azt tartalmazza, hogy főként a reggeli órákban az utca forgalmát nagyjából 85 százalékban az áthajtó forgalom veszi igénybe, s közel ugyanilyen magas szám jelentkezik a délutáni órákban a Keglevich Miklós utcában is. Az idén Sós Tamás Tanácsnok vezetésével a lakossági fórumon a jelenlévők többsége jóváhagyta az új forgalmi rend bevezetését, mely az alábbiakat tartalmazza:

A közlemény szerint a beavatkozással le lehet csökkenteni a Breznai Imre utca, illetve teljesen meg lehet szüntetni a Keglevich Miklós utca átmenő forgalmát. A beavatkozás előnye a biztonságosabb közlekedés és környezet, a kisebb forgalom, a csökkentett zajhatás és porszennyezettség, amiknek eredménye egy élhetőbb lakókörnyezet. A forgalmi rend megváltoztatása a közlekedők és az ott élő lakosság részéről is megszokást igényel, így a tervek szerint az rendet 2020. december 1-én vezetik be, és a tapasztalatokat figyelembe véve egy év múlva vizsgálják felül.