borisz

2020.12.14. 15:33

Döbbenetes: ellopták, majd megfőzték a gyönyörű pávát Kiskörén

Elloptak és megfőztek egy pávát közmunkások, tudtuk meg egy, a napokban megjelent nyilvános, közösségi oldalon tett bejegyzésből.

B. R.

A madár tulajdonosa, Hoffer Lehel azt írja, szomorúan vették tudomásul, hogy a madaruk nemrég eltűnt, úgy vélték, elkóborolt, esetleg elvitték. A helyi szóbeszédből értesültek végül arról, mi is történt Borisz névre hallgató kedvencükkel, akit már öt éve családjuk tagjának tekintettek.

" data-show-text="true" data-width="">

">Ritkán nyilvánítok véleményt facebookon. Igazság szerint, ez az első alkalom, de emelett egyszerűen nem tudok elmenni...

 

– Az egész várost körbejártuk, szomszédokat kérdeztünk, facebookos, illetve internetes fórumokon is kerestük, hátha tud róla valaki valamit – írta.

Szavai szerint a városban mindenki csodájára járt az állatnak, közös fotókat is készítettek vele. Mint írja, a százezer forint értékű pávát házuk előtt dolgozó közmunkások loptak el, majd az állatot megölték, megfőzték. A férfi hangsúlyozza, nem a közmunkások egésze ellen irányul bejegyzése.

Megkérdeztük a város polgármesterét, van-e tudomása az említettekről. Magyar Csilla elmondta, nem hallott a történtekről, de sajnálatosnak véli, hogy ez egyáltalán megtörténhetett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában