tájékoztatás

2020.12.16. 17:47

Nő a forgalombiztonság a Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötő úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el.

HEOL

A program keretében Heves megyében megújult a 2416-os jelű Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötő út 4,8 kilométeres szakasza. A projekt a 2416-os jelű út felújításán túl további megyei felújításokat is magába foglal, melyeket a társaság 1,346 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósította meg – tájékoztatta portálunkat kedden a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Mint írják, a projekt a Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés című felhívás keretében valósul meg. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, mintegy bruttó 607,5 millió forintból valósította meg a beruházást.

A Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötő út 11+496 és 15+501, valamint 21+360 és 22+520 kilométerszelvények közötti szakaszának felújítása során a kivitelező gondoskodott az útpályaszerkezet cseréjéről, új kiegyenlítő aszfaltréteg és új kopóréteg terítéséről, valamint a forgalomtechnikai elemek igény szerinti cseréjéről és pótlásáról.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Heves megyében 2018-ban több mint 12 kilométernyi út, 2020-ban mintegy 11 kilométernyi út felújítása valósult meg európai uniós forrásból. A programról bővebb információt a www.kozut.hu oldalon olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában