közútkezelő

2021.01.12. 20:07

A Heves megyei közutak nyolc és fél százalékát tehetik rendbe az idén

Néhány beruházásra már leszerződött a Magyar Közút Nonprofit Zrt., más felújítások tervezés alatt vannak.

Tóth Balázs

20201116 Eger fotó: Huszár Márk - HM - Heves Megyei Hírlap Aszfaltozás a Deák Ferenc úton.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

Ha minden jól megy, az idén megközelíti az útfelújítások üteme a kívánatos szintet, azaz a közúthálózat majdnem tíz százalékán nagyobb rekonstrukció zajlik majd. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott táblázat szerint ebben az évben 111,193 kilométeren újulnak meg a megyei közutak, ami az 1340 kilométerre tehető megyei közúthálózat 8,3 százaléka.

Huszonkilenc, zömében négy-, illetve öt számjegyű úton terveznek felújításokat, főútvonal csak egy szerepel benne, a 24-es, amelyen 16,8 kilométeren végeznek rekonstrukciót, tizenöt kilométeren Gyöngyös és Mátraháza között, valamint 1,8 kilométeren Egerbaktánál, a falu közvetlen közelében.

Öt forrásból, az európai uniós pénzből finanszírozott Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (12,625 kilométer), illetve öt hazai költségvetésből fizetett, négyféleképpen címkézett keretből, a Magyar Falu Programból (42,75 kilométer), ennek egy változatából, amit nagy felületű burkolatjavításra szántak (9,06 kilométer), hazai forrásból (2,36 kilométer), valamint a kiemelt társadalmi igények útfelújítási programból (44,4 kilométer) állják a költségeket. Egyébként utóbbinak is van egy alcímkéje, ami a Tisza-tó elérhetőség javítása, M3 autópálya–Kisköre a megyehatárig elnevezést viseli. Lesz olyan út, amelyre több forrásból szedték össze a pénzt.

Pontos összeget még nem tudott mondani a közútkezelő, mert csak néhány felújításra szerződtek eddig vállalkozóval, több beruházás még előkészítési, tervezési szakaszban van és később keresnek rá kivitelezőt. Az állami cég egyébként régiónként keretmegállapodásokat szokott kötni, hogy amint lehetőség nyílik rá, azonnal elkezdődhessen egy-egy munka. Tavaly például a 2020 és 2024. közötti projektekre a He-Do Kft.-vel szerződtek észak-magyarországi útfelújításokra 2,928 milliárd forint értékben. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint egy-egy kilométer útfelújítása 100–150 millió forintba kerül, a mellékutaké a kisebb műszaki tartalom miatt olcsóbb szokott lenni, így a megyei beruházások értéke több milliárd forint lesz. Az utóbbi években egyébként sok helyen nemcsak a kopóréteget marták föl és húzták újra – ennek élettartama tíz-tizenöt év között van, s ekkor kellene időközönként cserélni –, hanem a sok évtizedes használatban tönkrement pályaszerkezetet is javították, illetve újjáépítették, ennek költsége drágította a munkákat.

A téli üzemeltetés befejezése után kezdődhetnek majd el a kivitelezési munkálatok
Archív fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

A Gyöngyösi Járásra tíz út és több mint 38,6 kilométernyi felújítandó útszakasz jut, a tervek szerint megújul a másfél kilométeres nagyrédei bekötőút. Gyöngyöstarján környékén és a bekötőúton hét és fél kilométeren, Mátraszentimre határában pedig több mint hat kilométeren aszfaltozzák újra az utakat. Megújul a 24-es főút első tizenöt kilométere, 2,25 kilométer út Vámosgyörkön, három kilométer pedig Viszneken, egy kisebb szakasz Kisnána és Verpelét között, illetve Nagyfügeden két út, az egyik a Ludas felőli, a másik a Heves felé tartó. Ezek csomópontjában körforgalom is épül.

A Hevesi járásban 31,5 kilométernyi útfelújítás várható öt úton: Nagyfüged és Boconád között bő nyolc kilométeren, Tarnaszentmiklóson, Kömlőn, Tenken az Erdőtelek felé induló belterületi szakaszon, illetve Heves és Kisköre között két szakaszon, 17,6 kilométeren.

A Hatvani járásra hat út 17,3 kilométerének rekonstrukciója jut, ezek között van Lőrinciben a herédi út háromszáz méteres szakasza és a Mátravidéki Erőmű bekötőjének 1,1 kilométere, Nagykökényes környékén öt kilométer, Csánynál 6,6 kilométer közút, az ecsédi és a szűcsi bekötők két-két kilométeres szakaszai újulnak meg.

Az Egri járásban öt út bő tíz kilométerének felújítása várható, így Eger és Novaj között négy részletben 5,2 kilométer, Egerbakta mellett a 24-esen 1,8 kilométer, Verpelét és Kisnána között az 1,2 kilométeres szakasz Verpelétre eső része, Noszvajon másfél kilométer, Makláron pedig fél kilométer.

A Pétervásárai járásban három út hét kilométerén végeznek munkát: Parád és Parádóhuta, Egerbakta és Pétervására között a bükkszéki elágazás környékén 2,7 kilométeren, Sirok és Pétervására között Terpes, Szajla térségében.

A Füzesabonyi járásban Nagyút megközelíthetősége javul, négy és fél kilométeren Kál belterületén a nagyúti elágazásig, illetve a korábbi felújítás folytatódik a bekötőúton.

A Bélapátfalvi járásra Bekölce és Mikófalva közötti út két leromlott – bel- és külterületi – szakaszának 1,85 kilométere jut. A munkákat a téli üzemeltetési időszak után, a végső tervek és a források rendelkezésre állását követően indítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában