Embersége, mosolya velünk marad – Ebner Béla emlékére

Nem, nem, nem és negyedszer is nem. Az nem lehet, hogy 2020. utolsó reggelén te nem ébredtél fel Béla! Nagyon sokan mondták ezeket a szavakat Szilveszter napján Ebner Béla halálhírét hallva Egerben. Szerettük volna, ha csak egy félreértés, vagy otromba tréfa, mert felfoghatatlan, hogy nincs már közöttünk a barát, kolléga, apa, férj, a tervezőszerkesztő, a hírlapíró, a fertálymester, az ember.

Ebner Béla 1959. december 19-én Egerben született, s kedves városában 61 évvel később, a mögöttünk hagyott vészterhes esztendő utolsó napján hunyta le a szemét váratlanul, örökre. A hatvani Bajza gimnáziumban érettségizett, nyomdász lett, s egész életében szerkesztőségekben dolgozott. Lapunk elődje a Népújság mellett a Heves Megyei Nap vezető-tervezőszerkesztője volt. Hosszú évekig dícsérte keze nyomát a Heves Megyei Hírlap tipográfiája, olvashatták színikritikáit, interjúit a lap hasábjain.

Az elmúlt esztendőkben pedig a Szuperinfó tördelője, újságírója is volt. Ismerhették sokan fertálymesterként is, de elsősorban ember volt ő, akinek mindig, mindenkihez volt kedves szava. Ember, aki mindig tudta a megfelelő gesztust, ember, akivel jó volt meginni egy pohár bort, akivel bármikor órákra nyúlt a futónak indult beszélgetés is. 2017-ben, amikor a megyeszékhely önkormányzatának sajtódíját vette át, azt mondta: sok keserűséget és még több boldogságot élt át az elmúlt évtizedekben, pályája csúcsaként a Heves Megyei Napnál töltött időszakot nevezte meg.

Komor Szilveszter lett ez a halálhíreddel, Béla! Ahogy nézem a táncoló gyertyalángot jönnek, csak jönnek a képek, a jellegzetes mondataid. A telefonomban ott a számod, Egres Bélaként elmentve. Én még így ismertelek meg, s nem bántad, mikor eredeti családnevetekre változtattál, számomra maradtál Egres. Itt van a könyvespolcomon egy könyved, az amelyikből az újságtördelés szabályait magyaráztad régen. Azt mondtad, ne adjam vissza, csak vigyázzak rá. Vigyáztam, Béla! Visszaadnám.