szőlő és bor

2021.01.22. 11:30

Naprakész információáramlást várnak a bortörvénytől a Heves megyei borászok

November végén került az Országgyűlés elé az új bortörvény, melyhez Nyitrai Zsolt a térség országgyűlési képviselőjeként módosító javaslatokat is tett. Szakembert és helyi borászt is kérdeztünk arról, mit várnak az új törvény elfogadásától.

Szabadi Martina Laura

20190714 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert fotó: Huszár Márk, HM - Heves Megyei Hírlap XXIII. Egri Bikavér Ünnepséget tartottak Egerben. Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője.

Fotó: Huszár Márk

Az új törvény megalkotásakor az agrártárca a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szakmai javaslatait is beépítette a tervezetbe.

- Az új bortörvény lényegesen rövidebb, csak azokat a kérdéseket érinti ami feltétlenül törvényi szabályozást kíván, minden más kérdést rendeletekben szabályoznak. Így lényegesen rugalmasabb lesz a rendszer. Nagyon fontos, hogy a digitalizáció irányába tereli az ágazati adminisztrációt, s törekszik az adminisztrációs terhek csökkentésére.

Az egri eredetvédett borok esetében pedig bevezetnek egy elővásárlási rendszert ami a helyi termelők érdekeinek védelmét szolgálja – mondta Pál Sándor az HNT elnökségi tagja. Megtudtuk, hogy az új rendszer bevezetése lépcsőzetes lesz, a nagy pincészetekkel, a 100 hektárnál nagyobb szőlőtermő területtel rendelkezőkkel kezdődik. Az elektronikus ügyintézés alapja, az ePincekönyv nyilvántartási és ügyintézési rendszere 2021 nyarán kezdhet működni.

- A fokozatosság lehetőséget biztosít a felkészülésre, az átmeneti időben azok akik nem rendelkeznek megfelelő számítástechnikai ismeretekkel a hegyközségi irodákban tudják intézni az ügyeiket. A forgalomba hozatali engedélyezés jelentősen felgyorsulhat, az utólagos ellenőrzésre helyezik a hangsúlyt. Nagyobb szabadságot kapnak a termékleírásokat kezelő hegyközségi szervezetek a szabályzatok rugalmasabb kezelésében, de ezzel megnő a felelősségük is – tette hozzá a szakember.

Egy egerszalóki központú borászat társtulajdonosa az új bortörvénytől dinamikus, naprakész információáramlást vár. – A jelenleg érvényben lévő bortörvényt 2004-ben fogadták el. Akkor én 15 éves voltam, s azóta nagyon hosszú idő telt el. Ezt az is szemlélteti, hogy középiskolás diákból az egri borvidék egyik meghatározó pincészetének vezetőjévé válhattam. A több, mint másfél évtized alatt jelentős változások történtek a szőlő és bor ágazatban – vélekedett Juhász Ádám, a Juhász Testvérek Pincészetének vezetője.

– Az új törvény tovább erősíti a tisztességes versenyt, így előnybe fognak kerülni a jelenleg is szabályosan működő vállalkozások. A borászatok, a hatóságok, s a szakmai szervezetek között pedig eloszlik az adminisztrációs teher – emelte ki.

- A papír alapú ügyintézést elektronikus váltja fel ami gyorsítja is a folyamatokat. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál már most van erre lehetőség, amelyről eddig csak pozitívan tudok nyilatkozni. Amennyiben hasonlót vezetnek be a teljes rendszerre örömmel fogom használni – magyarázta Juhász Ádám.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a térség országgyűlési képviselője egyebek mellett azt szorgalmazta, hogy kapjon törvényben biztosított eredetvédelmet az Egri Bikavér is. Juhász Ádám is hangsúlyozta, hogy az Egri Bikavér mai napig a legnépszerűbb magyar vörösbor, belföldön és külföldön egyaránt.

- Magyarország újkori bortörténelmének első védett eredetű bora, 2017-óta első és egyetlen magyar vörösborként bekerült a Hungarikumok közé. A különböző piaci szegmensekbe állandó, magas minőségben kell a fogyasztókhoz kikerülnie. A magyar bor imázsa és identitása szempontjából kiemelt fontosságú, hogy a bortörvényben is külön védelmet kapjon – fogalmazott Juhász Ádám.

Visszaélésekre is hatással lehet

A borász elmondta azt is, hogy véleménye szerint a helyi hegyközségek, hegybírók és hegyközségi tanácsok nagyobb szerepe, szélesebb hatásköre és szankcionálási lehetősége a visszaélések visszaszorítását fogja szolgálni.

- A kisebb borászatok életében kétségtelenül jelentős változásokat hoz majd. Ők eddig teljesen érthető okok miatt kizárólag papír alapú adminisztrációt alkalmaztak. Eszközöket kell beszerezniük, esetleg plusz jövedéki ügyintézőt kell alkalmazni, amennyiben nincsenek a szükséges digitális szaktudás birtokában. Mindezek ellenére, a digitális forradalomra szüksége van az ágazatnak. Családi vállalkozásunkban én már magasfokú digitalizációt vezettem be, s vállalatirányítási rendszert. A kezdeti – idősebbektől érkező – szkeptikus hangok ellenére, ma már kizárólag csak profitálunk belőle – szögezte le Juhász Ádám.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában