közösségi kezdeményezés

2021.02.05. 14:00

Akár egy játszóteret vagy virágágyást is örökbe fogadhatnak az egri Felsővárosban

Remek kezdeményezéssel próbálják szebbé tenni az egri Felsővárost, ugyanis most bárki örökbe fogadhatja kedvenc helyét a városrészben, szépítheti azt, és még díjban is részesül, ha megfelelően gondoskodott az örökbe fogadott területről.

Gidai Zsanett

A legnépszerűbb hely a Felsővárosban a Nemzedékek tere Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Daniel Beran

Mindenki vágyik arra, hogy a környezete szép és rendezett legyen, ezért is hirdette meg örökbefogadási akcióját az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) felsővárosi telephelye, a Lakossági Információs és Szolgáltató Iroda, közismert nevén a LISZI.

Örökbe fogadható például közintézmény, utca- vagy kerékpárútszakasz, parkoló, sportpálya, játszótér, zöldterület, virágágyás, fa, patak. Emellett akár egy-egy pad, szobor, illetve bármi, amihez különlegesen kötődünk, és még sokáig szeretnénk, hogy a városrészt szépítse. A vállalás jelképes, de elismerés és köszönet illeti, ha az örökbe fogadó gondoskodik a területről, figyeli és feltérképezi a hiányosságokat – ez áll a felhívásban.

A részletekről Miklósvári Magdolna, az EKMK közművelődési szakembere számolt be lapunk érdeklődésére. Mint elmondta, a 2019 januárjában indult Felsőváros Csillagai – Közösen a közösségért című projekt egyik megvalósító partnere az EKMK felsővárosi telephelye, a LISZI, az ad otthont a pályázat programjainak, rendezvényeinek. Céljuk, hogy olyan közösségi programokat kezdeményezzenek, amelyek a Felsővárosban élők igényeire alapulnak, és a lakosságot aktívan bevonják. Immár harmadik alkalommal hirdetnek közösségi akciót, ezúttal Fogadj örökbe – Az én közterületem címmel.

– A kezdeményezés előzményének tekinthető a 2019-ben meghirdetett Felsőváros az otthonom, és a tavaly indított Kedvenc helyem a Felsővárosban című pályázat. A felhívásokra érkezett javaslatokat, történeteket a LISZI-ben gyűjtöttük, a legkedvesebb területeket pedig térképen is megjelöltük. Az egyre zöldebb és barátságosabb lakókörnyezetben mindenki megtalálta a kedvenc területét, azt az utcát, házat vagy teret, amelyhez egy szép emléke kötődik, vagy amely a mostani életét szépíti meg. A legtöbb szavazat a Nemzedékek terére esett – ismertette az előzményeket a szakember.

A legnépszerűbb hely a Felsővárosban a Nemzedékek tere
Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Most pedig ismét arra buzdítják Eger legnagyobb lakótelepén élőket, hogy tegyenek a közösségért és lakókörnyezetükért. – Eseményünk nagyszerű lehetőség kedvelt közterületek örökbefogadására. Felhívjuk a figyelmet a Felsőváros szépségére, és közelebb hozzuk egymáshoz az itt lakókat. Alkalmat teremtünk arra, hogy saját magunk tegyünk közvetlen környezetünk megóvásáért – fogalmazott Miklósvári Magdolna. Hozzátette, jelenleg az online megjelenéseké a főszerep, ezért a Felsőváros Csillagai honlapon, illetve Facebook közösségi oldalukon lesz megtekinthető örökbefogadási térkép. Mindazok, akik részt vesznek a közösségi kezdeményezésben, elismerésben és jutalomban részesülnek a Felsőváros ünnepén, melyet a hagyományokhoz híven a nyár végi időszakban, a Nemzedékek terén rendeznek meg. A szakember továbbá beszámolt még egy új kezdeményezésről is.

– Az elmúlt években számos tehetséggel találkoztunk a LISZI-ben, ezért idén úgy határoztunk, hogy egy másik pályázat keretében lehetőséget adunk mindazoknak, akik eddig otthon rejtegették alkotásaikat, legyen az rajz, festmény, faragás, hímzés, kötés, horgolás, vers, próza, zene, tánc, hogy megmutathassák azokat. A Felsőváros tehetségei – Most mutasd meg! című pályázatra is várjuk a jelentkezéseket, amelyekből a pandémia után időszakos tárlatot nyitunk. A Felsőváros ünnepe rendezvényünkön is megjelenítjük az anyagot, de addig is az online térben lesz megtekinthető – számolt be a részletekről.

A pályázatok a Felsőváros Csillagai honlapon és a LISZI közösségi oldalán elérhetők. A jelentkezéseket a [email protected] címre várják. Kérdés esetén további információt nyújtanak a 0620/779-0372 telefonszámon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában