bnpi

2021.03.16. 17:13

Az életét kockáztatta három sziklamászó a Bükkben

Március közepén három fiatal sziklamászó látogatott el a Bükki Nemzeti Parkba azzal a céllal, hogy egy impozáns sziklát meghódítson.

HEOL

Egy felhagyott kőbányára esett a választásuk, egy mesterséges, emberkéz által kialakított sziklafalra, aminek a megmászása a sziklatömbök instabilitása miatt már önmagában is számos előre nem látható kockázatot rejt – számolt be a fiatalok vállalkozásáról a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság hivatalos honlapján.

Mint írták, a sziklamászók bár alapvetően szerencsésnek mondhatják magukat, mert élve megúszták a veszélyes kalandot, vállalkozásuk mégsem nevezhető sikertörténetnek. Nem csak a biztonságos mászás szempontjából választottak rosszul. A BNPI ugyanis felhívja a kalandvágyók figyelmét, hogy ezen a sziklafalon tilos mászni, továbbá fokozottan védett természeti területen található, ahol még a gyalogos közlekedésre is kizárólag a kijelölt turistautak vehetők igénybe.

A helyszínre érkező Természetvédelmi Őrszolgálat intézkedett a fiatalokkal szemben. Tettüket súlyosbítja, hogy egy vándorsólyom pár költőhelyének közvetlen közelében, a kotlási időszak alatt tevékenykedtek, zavarásukkal veszélyeztetve a költés sikerességét.

Az igazgatóság honlapján olvasható viselkedési kisokosból egyebek mellett kiderül, hogy a nemzeti park területén található természetes sziklaalakzatok mindenképp vonzó és hagyományos turistacélpontok, de az elmúlt években egyre inkább előtérbe került sport-célú hasznosításuk is. Értékes, egyedi élővilágnak is otthont nyújtanak, amely igen sérülékeny és gyakran érzékenyen reagál a legkisebb zavarásra is. Ezért született meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szabályozása arról, mely sziklák mászhatóak és melyeknél szükséges korlátozások bevezetése a természet védelmének érdekében.

A nemzeti park honlapján is közzétett listából kiderül, hogy egész évben mászható a Fehér-kő, az Örvény-kő, a Hámori szurdok-szikla, a Szőlő-kő és a Felsőtárkányi szurdok-szikla. Korlátozás nélkül mászható továbbá a Bárány-kő, a Holló-kő és a Sánc a Holló-kővel szemben. A Dédesi Kis-vár szikla mászása február 1. és július 15. között tilos, a Köpüs-kő mászásra kijelölt visszahajló Nagy fal mászása pedig kizárólag szeptember 1. és február 1. között lehetséges. A Kis-Csóka-kő mászása továbbá február 1. és július 15. között nem engedélyezett. Fontos, hogy a felsorolásban nem jelölt sziklák mászása egész évben és minden körülmények között tilos.

Ajánlóképünk illusztráció Fotó: bnpi.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában