program

2021.03.27. 10:22

Egri intézmény is elnyerte az eTwinning Iskola-címet

Hat magyarországi iskola nyerte el a következő tanévre az eTwinning Iskola-címet, és ezzel a lehetőséget, hogy részt vegyen az európai programban.

Sz. M. L.

Ezek közül az egyik az egyházi fenntartású, egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, akinek vezetőjénél érdeklődtünk arról, hogy mit is jelent mindez.

- Az eTwinning program egyik fontosabb eleme a pedagógusok, diákok együttműködése. A felület szorosan összefügg a nemzetközi Erasmus pályázatokkal, iskolánk ezeken keresztül keres magának partnereket s kapcsolatot létesít külföldi intézményekkel. Több mint tíz éve részt veszünk ebben tanárainkkal, az idegennyelvi munkaközösség vezetésével. Ennek a közös munkának, az iskola digitális eszköztárának és pedagógiai módszereinek az elismerése is a cím, amellyel a pályázatok során előnyhöz juthatnak majd diákjaink – tudtuk meg Valkó Viktor igazgatótól.

- Alapvetően utazásokat is lehetővé tesz a program. Ez nagyon hasznos a pedagógiai munka során, de a járvány helyzetben természetesen nem lehetséges. Idén három erasmus pályázatban vagyunk benne. Most például a várost mutatták be egy videóban diákjaink a külföldi társaiknak. Partnerünk például Portugália, Észtország, Németország de Izland is. A program erősíti az iskola pedagógiai közösségét, a gyermekek is nagyon élvezik a feladatokat, rengeteg élményt szereznek, közben tanulnak, XXI. századi készségeket sajátítanak el és jó lehetőség az angol nyelv gyakorlására. Nem utolsó sorban pedig miközben tanulóink megismernek más kultúrákat és nyelveket, ők is megismertetik országunkat – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában