Fejlesztés

2021.03.24. 17:30

Negyvenmillió forintból újulnak meg a dormándi utak

A koronavírussal terhelt esztendő ellenére sem áll meg a fejlődés Dormándon. Rajna Kálmán polgármester avatott be a részletekbe, a terveikbe.

Molnár Helga

A község vezetése, ahogy ezt eddig is tette, folyton keresi annak a módját, hogyan fejlődjön tovább a falu. Rajna Kálmán régebb óta húzódó projektről szólt először. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban már korábban nyertek pénzt az óvoda felújítására, ám az építőanyagok árának emelkedése miatt az eredeti összeg nem fedezi a munkát. Ráemelési kérelemmel fordultak a kormányhoz, ezt jóvá is hagyták, de még mindig hiányzik némi forrás ahhoz, hogy elindulhasson a fejlesztés, ennek a lehetőségeit keresik.

– Ha rendelkezésre áll a megfelelő összeg, akkor csoportszobával bővülhet az óvoda, az épületet is teljes egészében megújítjuk, sószoba, külön foglalkoztató is létesül – részletezte a faluvezető. Ehhez kapcsolódik szorosan a Magyar Falu Programban kapott 4,9 millió forint támogatás, amelyet az óvodaudvar fejlesztésére költenek el.

A Rajna Kálmán polgármester vezette önkormányzat idén sem tétlenkedik, lépéseket tesznek a fejlődésért Archív fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Egyéb pályázati lehetőségekről is beszélt a polgármester. Az már korábban eldőlt, hogy negyvenmillió forintot kap Dormánd útfelújításokra, ezt nemrég Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője jelentette be. A településen a Honvéd, az István, a Verseny, valamint a Dobó utcák kapnak új aszfaltréteget.

– Beadtuk a pályázatunkat a Belügyminisztériumhoz is, hiszen korszerűsítenénk a Petőfi, illetve a Kossuth utcát, s a Széchenyi utca járdafelületét is – fűzte hozzá Rajna Kálmán. Kifejtette még, a Magyar Falu Programban tartaléklistára került az orvosi eszközbeszerzési tenderük, bíznak benne, hogy idén ezt is siker övezi. Ezentúl falugondnoki hálózat kiépítésében és falubuszhoz támogatás elnyerésében gondolkodnak. A LEADER-programban a térfigyelő rendszert fejlesztenék, s a Remenyik-emlékparkot újítanák fel. A civil szervezettel közösen pályáznak házszám-, s tájékoztató táblák kihelyezésének lehetőségére.

– Nagy álmunk egy egészségház építése, ebben a Heves Megyei Önkormányzat támogatását is élvezzük. Szeretnénk, ha létesülne orvosi rendelő, fogászati szűrő, nappali foglalkoztató és étkezde. Ez távolabbi cél, de a kezdő lépéseket megtesszük – fogalmazott a helység első embere.

A Rajna Kálmán polgármester vezette önkormányzat idén sem tétlenkedik, lépéseket tesznek a fejlődésért Archív fotó: Berán Dániel

A hivatalt is megújítanák

Az önkormányzati hivatal épületének felújítása is időszerű lenne. A polgármester elmondta, ez 30–35 milliós projekt, pályázatot adtak be. A korszerűsítéseken túl megemlítette, hogy a faluban is nagy gond a koronavírus-járvány harmadik hulláma. Tapasztalatai szerint sokan nem veszik figyelembe az előírásokat, így nyomatékosan kéri a helyieket arra, hogy viseljenek maszkot a közterületeken, tartsák be az egészségügyi előírásokat annak érdekében, hogy mihamarabb lecsengjen a járvány.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában