közmunkaprogram

2021.03.14. 11:30

Sok nyugdíj előtt álló polgár van a közfoglalkoztatásban Dél-Hevesben

Több dél-hevesi ­településen ismét elindulnak a hagyományos és a Start közmunkaprogramok. A polgármesterek úgy látják, e lehetőséggel kisebb, fontos fejlesztéseket tudnak megvalósítani, s időről időre többen térhetnek vissza a munkaerőpiacra.

Berecz Renáta

Fotó: foto:Korsos Viktor - korsosviktor.hu

Mindkét közmunkaprogram elindul idén is Tarnazsadányban. A polgármester szerint a hagyományos változatban átlagosan húsz embernek tudnak munkát adni minden évben. Ők olyan feladatokat látnak el, amelyekkel a falu rendbetételét biztosítják. A Start programban viszonylag magas létszámot tudnak foglalkoztatni, a falubeliek közül idén több mint negyvenen jelentkeztek dolgozni, a szociális és a helyi sajátosságok nevű ágban végzik a rájuk bízott teendőket. Koczka Ferenc úgy véli, nagy előnye a programnak – a munkalehetőség biztosításán túl –, hogy olyan fejlesztéseket tudnak megvalósítani, amelyekhez egyéb pályázati támogatás elnyerése lenne szükséges.

– A Startnak köszönhetően legalább tízmillió forintos fejlesztéseket tudunk végrehajtani évről évre – fogalmazott.

A faluvezető arról is szólt, meglepő lehet, de többségében nőket foglalkoztatnak. Ennek okai között említette, hogy az idősebb, nyugdíj előtt állóknak nem sok munkalehetőség nyílik az elsődleges munkaerőpiacon. A fiatalok között olyanok vannak, akiknek csak nehezen lenne megoldható a munkába járás más településre.

Tenken is többféle fejlesztést tudnak megvalósítani a közfoglalkoztatás segítségével Archív fotó: Korsós Viktor

A férfiak aránya harminc százalékra tehető mindössze. Közöttük sok az idősebb, szintén nyugdíj előtt álló munkaerő. Koczka Ferenc hangsúlyozta, ugyanakkor ők azok, akik nemcsak szívesen dolgoznak, hanem szakértelemmel is rendelkeznek. Segítségükkel valóra tudnak váltani bonyolultabb terveket is. Átlagosan tíz foglalkoztatott tud elhelyezkedni végül az elsődleges munkaerőpiacon esztendőnként.

Tenken mindössze egy embert tudnak idén munkával ellátni a hagyományos közmunkaprogramban. A polgármester lapunknak elmondta, tizenhárom dolgozóval vesznek részt márciustól a Start közfoglalkoztatásban. Három program indult, ebből egy mindössze fél évig tart. Nyolcan tevékenykednek a kétféle egész éves változatban. Szopkó Tamás kifejtette, a közmunka segítségével teszik rendbe az óvoda udvarát, a belvíz elvezetését. Közölte még, az eddigi foglalkoztatottak közül sokan elhelyezkedtek már az elsődleges munkaerőpiacon, s nekik ugródeszka volt a program. Ugyanakkor többen nemsokára nyugdíjba mennek.

– Fiatalok és idősek is vannak a munkavállalók között, de inkább az utóbbiak azok, akik stabilan a csapat tagjai – tudatta Szopkó Tamás.

A közfoglalkoztatásban tíz évnél tovább nem lehet valakit alkalmazni, így akadhat olyan helység, ahol emiatt csökkenhet a foglalkoztatotti létszám.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában