50-ből 16: így vizsgázik maszkviselésből Eger a négymilliós nyitás előtt

A járványügyi korlátozások lazultak ugyan, de közterületen a maszkviselés továbbra is kötelező. Eger belvárosában néztük meg, mennyire fegyelmezettek az emberek a négymilliós nyitás előtt.

Heol

Berán Dániel, BD / Heves Megyei Hírlap

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Miután a beoltottak száma átlépte a 3,5 milliót, lazultak a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások. A kijárási tilalom kezdete 23 órára módosult, és kinyithattak a vendéglátóhelyek teraszai, illetve kerthelyiségei, ahol a fogyasztó vendégek mentesülnek a maszkviselés alól. Ennek ellenére az utcán, közterületeken továbbra is kötelező azt hordani. Csütörtökön a Dobó téren sétálva vettük szemügyre, mennyire tartják be a szabályt az arra járók a következő, négymilliós nyitás előtt.

Sajnos elszomorító eredményt kaptunk, ugyanis a negyedórás séta alatt azt tapasztaltuk, hogy az 50 járókelőből 16-an nem viseltek maszkot. Az azt hordók között sem volt mindenki szabálykövető, többen az orruk alá tolva viselték a védelmi eszközt, ami így nem tölti be rendesen funkcióját.

Holott, ahogy írtuk, az Országos Rendőr-főkapitányság még szombaton, a terasznyitás napján felhívta a lakosság figyelmét, hogy valamennyi korábbi intézkedés érvényben marad. Ez akkor sem fog változni, ha a 4 millió beoltott után életbe lépnek a további lazítások, ott ugyanis, ahol nem csak oltottak és fertőzésen átesettek tartózkodhatnak, továbbra is kötelező lesz maszkot viselnie mindenkinek, olvasható a Magyar Közlönyben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában