szabálytalan a lezárás?

2021.04.13. 14:00

Nem hagyja nyugodni az egrieket a Puky utcai betonterelő

Olvasónk az egri Puky Miklós utcai forgalomelterelésről azt mondta, szerinte törvénybe ütközik, ahogy a lakó-pihenő övezet besorolás is szabálytalan. A rendőrségnél, az önkormányzatnál és a közlekedési hatóságnál is érdeklődtünk arról, hogy jogszerű-e az intézkedés.

Szabadi Martina Laura

Egyesek szerint kellenek a terelők, mások szerint szabálytalanok

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

A régi rend szerint a Breznai, Puky, Keglevich utcákban tilos volt az átmenő forgalom, ennek ellenére rengeteg arrafelé közlekedő a szabályokat áthágva, rövidítette le az utat – olvasható előző cikkünkben, melyet a Puky Miklós utcai forgalomkorlátozásról írtunk a közelmúltban. Az önkormányzat elmondta, hogy a helyiek kérésére szakemberek bevonásával dolgozták ki a megoldást, melybe a környékbelieket is bevonták. A lapunk által megkérdezettek szerint a szabálytalan autósok miatt kellett betonterelőket kihelyezni a kis utcába, ugyanakkor továbbra is van, aki a korlátozást tartja szabálytalannak.

" data-width="500" data-show-text="true">

">A szabálytalan sofőrök miatt kellett változtatni a renden #forgalmirend #változás #lezárás

– Több sebből vérzik az önkormányzat indoklása a tarthatatlan állapotokról – vélekedik olvasónk. Úgy gondolja, hogy politikai oka van a változtatásnak, ezért nem járult hozzá a neve közzétételéhez.

– Mindhárom említett utca közút, közterület, s nem az ott lakók tulajdonában van. Az arra közlekedők nem szabálytalanul lerövidítik az utat, hanem a legrövidebb úton közlekednek a céljuk felé. Nem növelik feleslegesen az üzemanyag-fogyasztást, nem szennyezik a környezetet felesleges kerülőt téve az egyébként is túlterhelt Mátyás király út felé. Ha a Mátyás király út lakói, akik jóval többen vannak, megelégelik az elviselhetetlen forgalmat, akkor azt is betontömbökkel fogják lezárni? – tette fel a kérdést olvasónk.

Hangsúlyozta, hogy szerinte az 1988-as I. közúti közlekedésről szóló törvény alapján mind a lakó-pihenő övezet táblák kihelyezése, mind az utca lezárása szabálytalan. Ebben arról van szó, hogy a közút lezárását vagy forgalmának korlátozását annak kezelője az ott folyó munka, az út állagának védelme, a forgalom biztonsága vagy időjárási körülmények miatt jogosult. A lezárás vagy a forgalomkorlátozás érdekében kihelyezett közúti jelzéseket a munka befejezésekor, illetőleg az ok megszűnésekor haladéktalanul el kell távolítani. Szerinte a 20/1984. (XII. 21.) kormányrendeletben az utak forgalomszabályozásáról és a jelzések elhelyezéséről, illetve a lakó-pihenő övezetek kijelöléséről szóló rész is azt támasztja alá, hogy a betontömbök kihelyezése nincs rendben.

Egyesek szerint kellenek a terelők, mások szerint szabálytalanok
Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

– Ennek alapján az útlezárást minél hamarabb el kell távolítani, illetve az eleve szabálytalanul létrehozott lakó-pihenő övezetet pedig megszüntetni. Nem jogos szabálytalanul akadályozni a közutakon szabályosan közlekedő autósokat. Ha valóban a gyorsan haladó járművek lennének a probléma, arra szokták alkalmazni a fekvőrendőröket vagy pedig lassító terelést, nem pedig illegális útlezárást. Ha pedig valóban közlekedésmérnökök tervezték volna a változtatást, akkor valószínűleg ez történt volna itt is.

Nem pedig ésszerűtlen és szabálytalan, emberek ezreinek közlekedését akadályozó döntések születtek volna.

Érdekes módon a Külsősor utca és Faiskola utcák – amelyek valóban lakótelepek – nem lakó-pihenő övezet besorolásúak. Ezeket bárki használhatja, pedig itt valóban nagy a forgalom, mégsem próbálják azt korlátozni – közölte az egri férfi. Ő a Közútkezelőhöz szeretne fordulni a terelők eltávolítása érdekében.

Megkérdeztük az önkormányzatot, szerintük az említett törvények szempontjából szabálytalan-e az utca besorolása s az elterelés. Erre azonban idáig nem reagált a városvezetés. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődésünkre azt írták, a közúti közlekedésről szóló 1988-as I. törvény 34. paragrafus. 2. bekezdése szerint a közút forgalmi rendjét a közút kezelője alakítja ki. Közölték: az említettek önkormányzati utak, kezelőjük az önkormányzat. A kormányhivatal közlekedési főosztályának is küldtünk kérdést, de türelmet kértek a válaszig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában